Barion Pixel Vakok, gyengénlátók számára

Kérdése van? Válaszolunk.

Hogyan tehetjük biztonságosabbá az otthonunkat?

2020.10.02

Riasztó adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal: a tavalyi évben csaknem 1700-an veszítették életüket valamilyen otthoni balesetben. Bár 30 évvel ezelőtt az otthoni balesetekben elhunytak száma meghaladta a négyezret, a jelenlegi adat így is igen magasnak számít. Nézzük, hogyan tehetjük biztonságosabbá az otthonunkat!

Rengeteg az otthoni baleset

Míg 2019-ben 602-en veszítették életüket közlekedési balesetben, az otthoni balesetben elhunytak száma ugyanebben az évben 1683 volt* – tehát közel háromszor többen hunytak el valamilyen otthoni balesetben, mint az utakon. Ezeknek a tragédiáknak egy része kellő elővigyázatossággal megelőzhető lenne, így nagyon fontos, hogy mindennapi környezetünket ennek megfelelően rendezzük be.

Fontos a rendszeres karbantartás

Az otthon karbantartása és állagmegóvása tipikusan az a feladat, amit hajlamosak vagyunk addig húzni-halasztani, amíg komollyá válik a baj. Egy kiálló parkettadarab, egy billegő küszöb vagy egy kilazult konnektor azonban akár életveszélyes helyzeteket is eredményezhet, így mindig szánjunk időt és energiát arra, hogy ezeket a hibákat rögtön a keletkezésük után kijavítsuk. Ne feledjük: minél tovább halasztjuk, annál költségesebb lesz később a helyreállítása.

Iktassuk ki a fő balesetforrásokat!

Főként az idősek számára jelentenek veszélyt az eleséssel járó balesetek: 2018-ban a halálos kimenetelű otthoni balesetek harmada alsó végtagi sérülés miatt következett be.** Idős hozzátartozóink otthonában kiemelten figyelnünk kell a magas küszöbökre, balesetveszélyes szőnyegekre és csúszós padlókra. Helyezzünk a fürdőszobába jól rögzített kapaszkodókat, a zuhanyzót és a kádat pedig lássuk el csúszásgátlóval. Ügyeljünk arra, hogy idősödő szeretteink lábbelije kényelmes és biztonságos legyen, ha pedig mozgásuk korlátozottá válik, győződjünk meg arról, hogy megfelelően alkalmazzák a különböző gyógyászati segédeszközöket (pl. bot, járókeret). Minden korosztályban gyakori veszélyforrás a konyha, így szabaduljunk meg időben a billegő sütőrácstól, az elcsorbult edényektől, életlen késektől, és cseréljük le az elavult konyhai berendezéseket.

Készüljünk fel tudatosan egy veszélyhelyzetre!

Bár megjósolhatatlan, hogyan reagálunk egy baleset bekövetkezésére, nagyobb eséllyel kerülhetünk ki jól egy veszélyhelyzetből, ha van egy biztos elméleti alapunk. Tájékozódjunk az elsősegélynyújtás alapjairól, tanuljuk meg a Heimlich-manővert – saját részre is –, és vonjuk be az egyedül élő, idős hozzátartozóinkat is. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, bátran iratkozzunk be egy elsősegélynyújtási tanfolyamra, vagy nézzünk ezzel kapcsolatos videókat online!

Ne kezdjünk egyedül veszélyes tevékenységbe!

Jó ötletnek tűnhet, hogy egy magas létrára mászva kicseréljünk egy villanykörtét vagy kitisztítsuk az ereszcsatornát, azonban jobb, ha ezeket nem egyedül végezzük. Ha bármilyen balesetveszélyes tevékenységbe kezdünk, a legjobb, ha tartózkodik velünk valaki a lakásban – ha erre nincs lehetőségünk, csak olyan feladatokba kezdjünk bele, amelyeket segítség nélkül is biztonságosan el tudunk végezni. Ha valami meghaladja a képességeinket, ne hősködjünk, hanem kérjünk segítséget!

Kössünk balesetbiztosítást!

Ha nem sikerül elkerülnünk a bajt, és balesetet szenvedünk, nem mindegy, milyen anyagi tartalékkal kezdjük meg a felépülést: a táppénzzel járó bevételkiesés, a különböző gyógyszerek és segédeszközök költsége nagy megterhelés lehet a családi kasszának. Balesetbiztosítás megkötésével felkészülhetünk ezekre a váratlan helyzetekre: a Netrisk.hu-n saját magunk és hozzátartozóink részére is köthetünk balesetbiztosítást, akár egyszerre is – kényelmesen, online!



*Közlekedési balesetek (1990–); Munkabalesetek, otthoni balesetek és tűzesetek (1990–), Központi Statisztikai Hivatal
**Központi Statisztikai Hivatal, Magyar Statisztikai Zsebkönyv, 2018

Hasznosnak tartja ezt a cikket?
Szerző: Netrisk.hu