Hamarosan véget ér a márciusi lakásbiztosítási kampány. Ne hagyja elúszni a jó ajánlatokat!

4

Nap

13

Óra

15

Perc

49

Másodperc

Kötelező biztosítás párhuzamos üzemeltetés esetén: ezt érdemes tudni

2021. március 17.

Motorbiztosítás: kell-e KGFB-t kötnünk, ha két keréken közlekedünk?

Szinte minden autótulajdonos tisztában van azzal, hogy egy közúti forgalomban közlekedő jármű üzembentartójaként mindenképp meg kell kötnie a kötelező biztosítást. Azok azonban, akik elsősorban két keréken közlekednek, gyakran nem tudnak a vonatkozó szabályzásról – nézzük, mit kell tudni a motor és a segédmotoros kerékpár, például a robogó biztosításáról!

Sokan elfeledkeznek a motor kötelező biztosításáról

Kevésbé ismert tény, hogy a forgalomban részt vevő motorkerékpárokra illetve segédmotoros kerékpárokra, például robogókra az autókhoz hasonlóan kötelező biztosítást kell kötnünk. A motorozás az autóvezetéshez hasonlóan veszélyes üzem – sőt, valójában az autóvezetésnél lényegesen veszélyesebb –, így a KGFB jelentős kiadásoktól védhet meg minket, arról nem is beszélve, hogy amennyiben közúti igazoltatás során fény derül arra, hogy elmulasztottuk a kötelességünket, még a vonatkozó pénzbírságot is meg kell fizetnünk. Ennek ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy a két keréken közlekedők egy része nem köt kötelező biztosítást a járművére, sőt, gyakran nem is tud arról, hogy ilyen kötelessége lenne. A szabályzás alól az 50 köbcentiméternél kisebb hengerűrtartalmú motorkerékpárok vagy robogók, azaz a segédmotoros kerékpárok sem jelentenek kivételt, annak ellenére sem, hogy ezeknek a járműveknek a rendszámozása nem kötelező.

A motorbiztosítás megkötése nagyon egyszerű

Motorkerékpárra és segédmotoros kerékpárra lényegében ugyanúgy kell kötelező biztosítást kötni, mintha azt autóra tennénk. Az ajánlatokkal kapcsolatban érdeklődhetünk az egyes biztosítóknál, vagy használhatunk KGFB kalkulátort is: néhány adat kitöltésével összehasonlíthatjuk a különböző biztosító partnerek ajánlatait a Netrisk.hu-n is, ahol a kiválasztott kötelező biztosítást online is megköthetjük. Amennyiben robogóval, vagy más segédmotoros kerékpárral közlekedünk, szokatlan lehet, hogy rendszám helyett alvázszám alapján fog minket beazonosítani a biztosító, így a KGFB megkötésekor ezt a számot kell megadnunk. Ez alól csak az a helyzet képez kivételt, ha a saját költségünkön, önkéntes alapon már rendszámosítottuk a járművet.

Nem érdemes megspórolni a KGFB költségét

Motorkerékpár, és különösen segédmotoros kerékpár esetén jellemzően alacsonyabb éves díjjal kell számolnunk, mintha a biztosítást autóra kötnénk, így a robogóval közlekedők számára nem lehet elégszer hangsúlyozni a kötelező biztosítás jelentőségét. Károkozás esetén, kötelező biztosítás hiányában a károsultat a MABISZ kártalanítási számlája kárpótolja, azonban ez csak egy átmeneti megoldás. A MABISZ természetesen behajtja rajtunk az összeget, így ha például egy nagy értékű autóban teszünk kárt, könnyedén kiürülhet az otthoni kassza – ehhez képest pedig elenyésző a kötelező biztosítás éves díja.

Oszd meg másokkal

A következő cikkek érdekelhetnek