|
|
Publikációk
|
Hazai és nemzetközi biztosítási hírek, publikációk
|
|
Az alábbiakban található linkeken elérheti az elmúlt év hazai és nemzetközi biztosítással kapcsolatos híreit. Természetesen híreinket folyamatosan frissítjük, érdemes visszatérnie nap mint nap.
|
|
|
| Hír röviden |
2011-02-22 17:21:01 |
|
|
Emlékeztető: március 1-ig be kell érkeznie az első biztosítási díjnak! |
Emlékeztető: március 1-ig be kell érkeznie az első biztosítási díjnak! Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy a 2011. január 1-i hatállyal megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások esetén, az első biztosítási díjnak legkésőbb 2011. március 1-ig be kell érkeznie a biztosító számlájára. A türelmi idő eredménytelen leteltével – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009.évi LXII. tv. szabályai értelmében – a biztosítási szerződés a díjfizetés esedékességétől számított 60. napon megszűnik, a biztosító tehát automatikusan, törli az Ön biztosítási szerződését! A szerződés díjnemfizetéssel való megszűnése esetén új szerződés kizárólag annál a Biztosítónál köthető, ahol az megszűnt. Az újrakötést természetesen a Netrisk.hu rendszerén keresztül ismét elvégezheti! Ez esetben biztosító a díjjal nem rendezett időszakra fedezetlenségi napidíjat számít fel. A MABISZ által közzétett fedezetlenési díj 2011. évre érvényes mértékei az egyes katergóriákban: | Gépjármű kategória | Napi díj (Ft) |
|---|
| Személygépkocsi | Ft/nap |
|---|
| 0-37 kW | 270 Ft | | 38-50 kW | 320 Ft | | 51-70 kW | 350 Ft | | 71-100 kW | 430 Ft | | 101-180 kW | 500 Ft | | 180-kW felett | 560 Ft | | Motorkerékpár | Ft/nap |
|---|
| 1-12 kW | 100 Ft | | 13-35 kW | 100 Ft | | 36-70 kW | 110 Ft | | 70 kW felett | 110 Ft | | Autóbusz | Ft/nap |
|---|
| 10-19 férőhely | 330 Ft | | 20-42 férőhely | 740 Ft | | 43-79 férőhely | 740 Ft | | 79 férőhely felett | 1,050 Ft | | Trolibusz | 1,020 Ft/nap |
|---|
| Tehergépkocsi | Ft/nap |
|---|
| 500-3500 kg | 300 Ft | | 3501-12000 kg | 640 Ft | | 12000 kg felett | 960 Ft | | Vontató | 1,650 Ft/nap |
|---|
| Mezőgazdasági vontató | 100 Ft/nap |
|---|
| Pótkocsik/félpótkocsik | Ft/nap |
|---|
| 1-750 kg össztömeg | 100 Ft | | 751-10000 kg össztömeg | 100 Ft | | 10000 kg össztömeg felett | 100 Ft | | Lassú jármű | 100 Ft/nap |
|---|
| Munkagép | 100 Ft/nap |
|---|
| Segédmotoros kerékpár | 0 Ft/nap |
|---|
| 4 kerekű segédmotoros kerékpár | 100 Ft/nap |
|---|
A MABISZ által közzétett fedezetlenési díj 2010. évre érvényes mértékei az egyes katergóriákban: | Gépjármű kategória | Napi díj (Ft) |
|---|
| Személygépkocsi | Ft/nap |
|---|
| 0 - 850 ccm³ | 230 Ft | | 851 - 1150 ccm³ | 280 Ft | | 1151 - 1500 ccm³ | 330 Ft | | 1501 - 2000 ccm³ | 440 Ft | | 2001 - 3000 ccm³ | 540 Ft | | 3000 ccm³ felett | 570 Ft | | Motorkerékpár | Ft/nap | | 0-150 ccm ccm³ | 100 Ft | | 151-350 ccm³ | 100 Ft | | 350 ccm³ felett | 100 Ft | | Autóbusz | Ft/nap |
|---|
| 10-19 férőhely | 330 Ft | | 20-79 férőhely | 740 Ft | | 79 férőhely felett | 1,050 Ft | | Tehergépkocsi | Ft/nap |
|---|
| 2 tonna teherbírás alatti | 300 Ft | | 2-6 tonna teherbírású | 640 Ft | | 6 tonna teherbírás feletti | 960 Ft | | Vontató | Ft/nap |
|---|
| Vontató | 1,650 Ft | | Mezőgazdasági vontató | 100 Ft | | Pótkocsi | Ft/nap |
|---|
| Könnyű pótkocsi | 100 Ft | | Nehéz pótkocsi | 100 Ft | | Segédmotorkerékpár | 100 Ft/nap |
|---|
| Személygépkocsi utánfutó, lakókocsi | 100 Ft/nap |
|---|
| Motorkerékpár utánfutó | 100 Ft/nap |
|---|
| Lassú jármű | 100 Ft/nap |
|---|
| Munkagép | 100 Ft/nap |
|---|
| Trolibusz | 1 020 Ft/nap |
|---|
A díjak rendezéséhez segítségképpen közöljük a biztosítók bankszámlaszámait: | Név | Bankszámla |
|---|
| AEGON | 12001008-00190127-00100005 | | Allianz | 18100002-00001191-21010017 | | K&H | 10402142-21420472-00000000 | | UNIQA | 10900042-00000005-00831047 | | Generali | 12001008-00100594-00100008 | | KÖBE | 11600006-00000000-20759263 | | Union | 11600006-00000000-14544431 | | Magyar Posta Biztosító | 11991102-06320382-10000032 (új) | | Signal | 11500092-11041623-00000000 | | Genertel | 12001008-00155151-00100001 | | MKB | 10300002-10315708-49020022 | | Wabard | 10700024-48040509-52000001 | | Groupama Garancia | 11794008-20071099-00000000 | | AIM | 14100000-75780549-14000000 | | ASTRA | 10800007-40000000-11315003 |
A díjfizetéshez szükséges minden további információt megtalál a Személyes menü szerződések menüpontja alatt! |
|
| Hír röviden |
2011-02-22 17:21:01 |
|
| Emlékeztető: március 1-ig be kell érkeznie az első biztosítási díjnak! |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2010-11-06 10:10:34 |
|
|
Jól jár, aki most köt kötelező biztosítást |
Jól jár, aki most köt kötelező biztosítási szerződést
Ha valaki idén év közben vásárolt új autót, akkor elviekben ráér csak jövőre új szerződést kötni - ha akar -, ám jobban jár, ha ezt mégis a mostani kampányban teszi.
Sokféle kedvezményt kínálnak ugyanis a társaságok azoknak, akik nem okoztak kárt. A Netrisk.hu pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy aki már most leszerződik jövőbeni kötelezőjére, az akkor is megkapja az akár 50 százalékos kármentességi kedvezményt, ha biztosítási évfordulójáig kárt okoz. A jogszabályok szerint a biztosító társaság csak a bónusz-malusz fokozat romlásából fakadó áremelkedést érvényesítheti. A múlt évi törvénymódosítás eredménye egyébként, hogy az új autótulajdonosok biztosítási évfordulója már nem január elseje, hanem a kötelező biztosítás megkötésének egy éves születésnapja. Elméletileg tehát az érintett autósok ráérnek a váltással az évfordulójukat megelőző 30. napig. De minek várnának addig, hiszen a díjak nem változnak a most meghirdetetthez képest.
A kötelező biztosítási kampány ötödik napjára közel kétmillió díjkalkulációt végeztek az érdeklődők a Netrisk.hu portálján. Ez megegyezik a tavalyi teljes kampányidőszakban mérttel. A váltást elsősorban a rekord-alacsony díjak ösztönzik.
Fontos figyelni arra, hogy aki nem januári, hanem évközi évfordulóval vált kötelező biztosítást, annak egyelőre a régi biztosítása díját kell fizetnie, olcsóbb kötelezője az évfordulót követően lép csak életbe.
Az idén tovább növelheti az átszerződők számát az AIM Biztosító kivonulása is, hiszen a társaság január elsejével felmondja 39 ezer ügyfele szerződését, nekik így elkerülhetetlenül új társasághoz kell fordulniuk.
Az online átszerződést választóknak figyelniük érdemes arra, hogy minden esetben jelöljék be a számukra releváns kedvezményeket, hiszen ezek nélkül tarifájuk díja akár 30 százalékkal is magasabb lehet.
Forrás: Népszava |
|
| Hír röviden |
2010-11-06 10:10:34 |
|
| Jól jár, aki most köt kötelező biztosítást |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2010-11-01 04:15:07 |
|
|
Elindult a Netrisk.hu – az első díjszámítások alapján minden rekordot megdönt az idei kampány |
A kötelező átlagdíja 17 ezer forint alá esett!
Elindult a Netrisk.hu – az első díjszámítások alapján minden rekordot megdönt az idei kampány
Netrisk.hu közlemény
Elindult a Netrisk.hu – a kötelező biztosítások átlagdíja a tavalyi 25 ezer forintról 17 ezer forint alá esett az ügyfelek első valós díjszámításai alapján, az árcsökkenés tehát meghaladja a 30 százalékot! Aki nem vált, stagnáló, vagy emelkedő biztosítási díjra számíthat, az átszerződőknek viszont 90 százaléka találhat a meglévőnél kedvezőbb ajánlatot az eddig végzett kalkulációk szerint. Ezért elképzelhető, hogy a váltók száma a legoptimistább prognózisokat is túlszárnyalva megközelíti a 2 milliót az idén.
Az idén is elsőként indult el a 14 biztosító kötelező biztosítási ajánlatával a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portál. A hétfő hajnalban elvégzett díjszámítások, valamint az első szerződéskötések gyorsmérlege alapján a vártnál is nagyobb mértékben esett a kötelező biztosítások ára: a megkötött szerződések átlagdíja jelenleg a 17 ezer forintot sem éri el, szemben a tavalyi 25 ezer forinttal. Az árcsökkenés így meghaladja a 30 százalékot.
Az első átszerződők jellemzően azon ügyfelek közül kerülnek ki, akik minden évben váltanak. A statisztika szerint ugyanakkor még közülük is tízből kilencen találnak a meglévőnél jobb ajánlatot, átlagos megtakarításuk pedig meghaladja a 12 ezer forintot. A rekorddöntéseknek pedig ezzel még koránt sincs vége. Azon autósok, akik nem váltanak, stagnáló, vagy emelkedő biztosítási díjra számíthatnak, ezért elképzelhető, hogy a váltók száma az idén a legoptimistább előrejelzéseket is túlszárnyalja, és megközelíti a 2 milliót, ami az autótulajdonosok több mint 50 százalékát jelentené!
Az átszerződési boom az online biztosításközvetítésben is rekordszámú felhasználót hozhat. Tavaly már több mint félmillió autós használta az internetet szerződése újrakötésére, ebből csaknem 320 ezren a piacvezető Netrisk.hu szolgáltatását választották. A váltók száma az idén csak a Netrisken átlépheti a 400 ezret. |
|
| Hír röviden |
2010-11-01 04:15:07 |
|
| Elindult a Netrisk.hu – az első díjszámítások alapján minden rekordot megdönt az idei kampány |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2010-10-30 16:20:58 |
|
|
KGFB: erősödik az online biztosításközvetítés |
KGFB: erősödik az online biztosításközvetítés
Az online biztosításközvetítés szerepét erősíti tovább a tarifatáblák szinte áttekinthetetlen mennyisége a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) piacon - közölte a netrisk.hu alkusz.
Aki nem internetes kalkulátorral keresi meg a számára kedvező ajánlatot, hanem az újságban közzétett táblázatok alapján szeretne tájékozódni, már több mint 60 oldalnyi adatot bogarászhat végig. Az alapdíjak semmiféle fogódzót nem adnak az összevetéshez, miután a több mint százféle kedvezmény, pótdíj a korábbi éveknél is nagyobb mértékben szabják át az árat, illetve a biztosítók erősorrendjét.
A fizetendő díj a tulajdonos lakhelye, kora, bónuszfokozata, gyermeke, az autó típusa, üzemanyagfajtája nyomán az alapdíj akár kevesebb mint harmada is lehet. Az Allianz esetében a számítás éppen fordított, itt ugyanis az alacsony alapdíjra rakódnak rá pótdíjak, amelyek a jármű használatának módjától függően elérhetik akár a 149 százalékot is.
A román Astra magyarországi fióktelepeként a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) piacra újonnan belépő Astra Biztosító számos kategóriában elsőként kerül ki az árversenyből a szombaton közzétett jövő évi kgfb-díjak előzetes összehasonlítása alapján, a piacvezető Allianz az új e-tarifájával vette fel a kesztyűt - közölte a netrisk.hu internetes alkusz. Az internet annyira kulcsszereplő lett a díjak meghatározásában, hogy aki hagyományos módon szeretne biztosítót váltani és a megszokott, negyedéves csekkes díjfizetést választja, az Allianznál már 49 százalékkal magasabb díjat lesz kénytelen fizetni a jövő évben.
Annak ellenére, hogy akik idén vásároltak autót, nem január 1-vel, hanem a vásárlás évfordulóján válthatnak biztosítót, a kampány irama nem csökken, sőt hosszabb távon is fennmarad november-decemberben. A netrisk.hu portálon azonban a későbbi évfordulóval rendelkező autósok is válthatnak biztosítót a mostani kampányban. A megkötött kötelező biztosításuk azonban csak a törvényes évfordulóval lép majd életbe. A novemberi átszerződést a biztosítók is ösztönözhetik. Már van egy biztosítótársaság, a Wabard, amely külön kedvezményt ad azoknak az autósoknak, akiknek a biztosítási évfordulójuk nem január elsejére esik, de már most, novemberben megkötik új szerződésüket.
A netrisk.hu tervei szerint már hétfőn kalkulálni, és szerződni is lehet a portáljukon.
Ez az alkusz is végzett már előzetes számításokat az új tarifák szerint. Például egy 2005-ös évjáratú Opel Astra 1.6/76KW-os autó budapesti, 40 éves és 7-es bónusz fokozatban lévő tulajdonosa az Astra Biztosítónál 21.704 forintért kötheti meg a jövő évi kgfb szerződését. A Groupama Garanciánál a díj 47.272 forint.
Egy másik példa: 2005-ös Volvo, dízel, 2.4/136KW-os kocsi 23 éves budapesti, 1-es bónusz fokozatos vezetője az Allianz e-tarifájával 56.520 forintért köthet biztosítást legolcsóbban. Az Aegon díja - kedvezmények nélkül - 751.080 forint.
Forrás: MTI |
|
| Hír röviden |
2010-10-30 16:20:58 |
|
| KGFB: erősödik az online biztosításközvetítés |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2010-10-30 15:13:05 |
|
|
Hihetetlen árzuhanás a kötelező biztosítási piacon! |
Hihetetlen árzuhanás a kötelező biztosítási piacon!
A kis és a nagy teljesítményű autók tulajdonosai is jobban járhatnak a kötelező váltással, olvasható az inforadio.hu-n. Az Astra, az Allianz és az internet új lendületet adtak a piacnak a Netrisk.hu véleménye szerint.
Minden várakozáson felül csökkentették kötelező díjaikat egyes hazai biztosítótársaságok - áll a Biztosítás.hu internetes portál frissen kiadott elemzésében. A 2011. évi tarifákat elsőként elemző alkusztársaság szerint a díjszámítás kilowatt alapra történő átállítása, a PSZÁF szigora és a biztosítók közti díjverseny további 15-20%-os árcsökkenést hozhat idén az autósoknak.
Szombaton reggel reggel, két országos napilapban - eddig soha nem látott terjedelemben, összesen mintegy 68 oldalon - tették közzé 2011. évi kötelező díjaikat a hazai biztosítótársaságok. A hétfőtől induló és egy hónapig tartó biztosítóváltási szezonban 13 régi és 1 új biztosítótársaság verseng majd az ügyfelekért, immár kilowatt alapon meghatározva a díjakat.
A tarifákból látszik, hogy minden eddiginél nagyobb kampányra számíthatunk. A biztosítók ezúttal is számos új kedvezményt vezettek be, (például tanár kedvezmény, lakásbarát kedvezmény, elektronikus kommunikációs kedvezmények) és nőtt az igénybe vehető kedvezmények maximális mértéke is. Idén is sláger a gyermekes és kármentességi kedvezmény, melyeket a legtöbb társaság megcéloz. Egyre többen alkalmaznak a korábbiaktól eltérő bónuszbesorolást és már a legkisebb bónusz fokozatokban (B1-B2-B3-ban) is megadják a magasabb B6-os fokozatnak megfelelő 30%-os kedvezményt!
Az idei tarifák bombameglepetése, hogy a PSZÁF két héttel ezelőtti levele nyomán a vezető hazai társaságok (Allianz, Generali és a Groupama) megszüntették korábbi, kettős mércével dolgozó tarifáikat és azonos - helyenként nagyon komoly kedvezményt jelentő - díjakat hirdettek meg a meglévő és a hozzájuk szerződni szándékozó ügyfelek részére. A piacrengetőnek szánt lépésre a "kisbiztosítók", melyek évek óta kedvező díjakkal próbálnak minél több ügyfelet átcsábítani ezen társaságoktól azzal válaszoltak, hogy a tavalyi, már-már a végletekig leengedett áraiknál további 15-20%-al olcsóbb díjat hirdettek.
A díjak alakulására legnagyobb hatással - a biztosítók közötti verseny mellett - az évek óta folyamatosan javuló kárhányadoknak vannak.
Az objektív felelősség (30 ezer forintra büntetik a gyorshajtókat) bevezetése óta jelentősen csökkent ugyanis a közúti balesetek száma, amihez még az üzemanyag fogyasztás idei 15%-os visszaesése és az ezzel együtt járó csökkenő járműhasználat is társul. Lassabban hajtva, autónkat esetenként otthon hagyva, érthetően kevesebb kárt okozunk. Mindez most lehetőséget adott a biztosítóknak a további díjcsökkentésre.
A kötelező díjszámítás alapjának köbcentiről kilowattra történő átállítását is a versenynek a szellemében - félve az esetleges ügyfélvesztéstől -, az autósoknak kedvezve oldották meg biztosító-társaságok.
Nem meglepő, hogy miközben legtöbb társaságnál csökkentették azoknak az autótulajdonosoknak a díjait, akiknek járműve kis teljesítményű, a nagyobb teljesítményű járművek vezetőinek sem emeltek díjat, sőt egyes biztosítótársaságok még kedvezőbb ajánlatot is kínálnak idén ezen autótulajdonosoknak, mint tavaly.
A biztosítótársaságok az idei kedvező kárhányadokra támaszkodva - két társaság kivételével - átlagosan mintegy 15%-os díjcsökkentést hajtottak végre, ami idén novemberben tovább csökkentheti majd a biztosítást váltó autósok átlagdíjait. A szakértők szerint szinte biztos, hogy a tavalyi kampányban elérhető 25 ezer Ft-os átlagdíj 20 ezer forint körülire csökken majd az idei biztosítóváltási kampányban.
A rendkívül kedvezőnek ígérkező 2011-es kötelező díjak hétfőtől érhetőek majd el az autósok számára, akinek december 1-ig bezárólag kell majd meghozniuk döntésüket biztosítóváltásukat illetően. A szakértők szerint idén minden eddiginél több autósnak lesz érdemes kalkulálnia az internetes portálokon és a ma reggel megjelent díjakat elnézve az is kijelenthető, hogy a váltók száma is könnyen meghaladhatja a rekordnak számító tavalyi 1,5 milliót.
Alaposan elszámolta magát, aki azt gondolta, hogy a kötelező biztosítások versenyében nincs már tér további, jelentős árcsökkentésre. Az új szereplőként megjelent Astra Biztosító, az Allianz és az internet ismét felkavarták a piacot. A legújabb kedvezményekből pedig már az is látszik: a novemberi kampányoknak hosszú távon sem lesz vége.
Alaposan felkavarhatja a biztosítók közötti erősorrendet az Astra Biztosító megjelenése: a társaság számos kategóriában elsőként kerül ki az árversenyből a ma közzétett, 2011-re vonatkozó kötelező biztosítási (kgfb) díjak előzetes összehasonlítása alapján. A piacvezető biztosítási portál, a Netrisk.hu gyorselemzése szerint ugyanakkor az Allianz új e-tarifájával ismét felvette a kesztyűt.
Forrás: Inforádió.hu |
|
| Hír röviden |
2010-10-30 15:13:05 |
|
| Hihetetlen árzuhanás a kötelező biztosítási piacon! |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2010-10-30 09:08:21 |
|
|
Kötelező biztosítás: megjelentek a jövő évi tarifák |
Kötelező biztosítás: megjelentek a jövő évi tarifák
A Népszava és a Magyar Hírlap szombati számának mellékleteként jelent meg tizennégy biztosító tarifája a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakról (kgfb). A legrövidebb tarifatábla két oldalt, míg a leghosszabb tizennégyet foglal el a hatvannyolc oldalas mellékletben.
A közzétételt a Magyar Biztosítók Szövetsége rendelte meg, s magának is fenntartott három oldalt, amely a közérdekű információk mellett a fedezetlenségi és az országhatáron kötött biztosítási díjakat tartalmazza. Az előbbit arra az időszakra kell fizetni, amikor az autósnak nem volt kgfb-je, és a díj jóval magasabb, mint bármelyik biztosító éves díja.
A leghosszabb tarifát a Generali Providencia tette közzé. Ez előbb közli a települések besorolását és a bonus-malus osztályokat, majd a motor teljesítménye és a szerződő életkora függvényében az alapdíj táblázatok következnek. Külön táblázatokban szerepelnek a VIP ügyfelek és a veterán kocsikat üzemeltetők. Extra kedvezmény jár például azoknak, akik más biztosítást is kötöttek, vagy kötnek ezzel a biztosítóval. Csak a flotta-díjak hat oldalt tesznek ki, majd négy oldalon a VIP partnerek felsorolása következik.
A piacvezető Allianz Biztosító tarifái hat és fél oldalt foglalnak el. Itt a szerződők az életkoruk alapján kapnak pontokat, majd ezeket összevetve a kocsi teljesítményével határozható meg a díj, amelyet befolyásol még a szerződő lakóhelye és a kocsi típusa is. A flotta-tarifa itt három és fél oldalt tesz ki. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) felhívta a biztosítók figyelmét arra, hogy a flották díjait is úgy kell meghatározni, hogy azok kiszámíthatók legyenek a lapban megjelent táblázatokból.
Az Aegon a motorteljesítmény-kategóriákat ketté bontja, ezeken belül a hengerűrtartalom szerint tovább differenciál. Például a 71-100 kW kategória 85 kW-nál bomlik ketté, és a 71-85 kW közti tartományt hat további részre osztotta a biztosító a hengerűrtartalom szerint. A motor teljesítménye és az életkor függvényében 5 táblát ad meg az Aegon, ezek díjai a szerződő lakóhelye szerint változnak. Külön korrekciós tényezők vonatkoznak azokra, akik a most kezdődő kgfb kampányban, illetve azok részére, akik jövőre kötnek szerződést.
A Genertel - a Generali direkt internetes biztosítója - öt oldalon tette közzé a tarifáit. Ez a biztosító is differenciál a motor teljesítményén belül annak hengerűrtartalmával is, és külön táblákat használ a VIP ügyfeleknek.
A Groupama Garancia Biztosító terjedelme szintén öt oldal, náluk a motorteljesítmény, a szerződő életkora és a területi besorolás az alapvető díjmeghatározó tényező. A flottákra korrekciós szorzókat ad meg a biztosító.
A K and H Biztosító egy tucatnyi kedvezményt sorol fel, köztük olyanokat, amelyek a 2001 előtt gyártott kocsikra, az e-mail címét megadó ügyfélre, vagy arra vonatkoznak, akiknek már idén is ennél a biztosítónál volt a kgfb-jük. Ez a biztosító is tovább bontja a teljesítmény-kategóriákat köbcentire.
A Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) is differenciál a hengerűrtartalommal a motorteljesítményen belül, és - hasonlóan a legtöbb biztosítóhoz - a területi besorolást használja.
A most piacra lépő Astra Biztosító egy viszonylag egyszerű, az életkor, a lakóhely és a motor teljesítménye alapján készült táblázatban adja meg az alapdíjat, amit kedvezményekkel korrigál. A települések területi besorolása a leghosszabb a tarifatáblában.
A Magyar Posta Biztosító, az MKB Általános Biztosító és a Signal egyaránt két-két oldalt vett igénybe. A Posta különdíjat ad meg a kampányra, s az azt követő időszakra. Az MKB a motor teljesítményét az autó típusával kombinálja, míg a Signal 5-5 földrajzi terület, és életkor szerint tesz különbséget, a kW-kategóriákon belül.
Az Union Biztosító kedvezményt ad hűséges ügyfeleinek és a tapasztalt vezetőknek.
Az Uniqa 6 területi és szintén 6 életkori besorolást alkalmaz, kedvezményeinek száma pedig 16. Például, aki a kocsi vásárlásakor a márkakereskedőnél köt kgfb szerződést, 10 százalék kedvezményt kap.
A Wabard az egyetlen társaság, amely képleteket ad a díjak kiszámítására.
Forrás:MTI |
|
| Hír röviden |
2010-10-30 09:08:21 |
|
| Kötelező biztosítás: megjelentek a jövő évi tarifák |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2010-10-28 00:08:12 |
|
|
Kötelező biztosítás: több mint tízmilliárd forint a tét |
Kötelező biztosítás: több mint tízmilliárd forint a tét
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjszámításának módszere megváltozott az idén. A módosítás következményeként jelentősen változhatnak a biztosítási tarifák, ezért a legtöbb autósnak az idén is megérheti kötelező biztosítást váltani. A Netrisk.hu becslése szerint a tavaly kötelező biztosítást váltók több mint 12 milliárd forintot takarítottak meg, ebből a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon átszerződők több mint 4 milliárd forinttal csökkentették biztosítási díjukat.
Tavaly tovább erősödött az internet szerepe a kötelező biztosítások újrakötésében: 2009 novemberében már 530 ezren váltottak biztosítást online a piacvezető biztosítási portál, a Netrisk.hu becslése szerint. Ezen belül is a legtöbben, közel 320 ezren, a Netrisk.hu szolgáltatását vették igénybe.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjszámításának módszere megváltozott az idén. A módosítás következményeként jelentősen változhatnak a biztosítási tarifák, ezért a legtöbb autósnak az idén is megérheti kötelező biztosítást váltani. A Netrisk.hu becslése szerint a tavaly kötelező biztosítást váltók több mint 12 milliárd forintot takarítottak meg, ebből a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon átszerződők több mint 4 milliárd forinttal csökkentették biztosítási díjukat.
hirdetés
Tavaly tovább erősödött az internet szerepe a kötelező biztosítások újrakötésében: 2009 novemberében már 530 ezren váltottak biztosítást online a piacvezető biztosítási portál, a Netrisk.hu becslése szerint. Ezen belül is a legtöbben, közel 320 ezren, a Netrisk.hu szolgáltatását vették igénybe.
Az internet idén tovább növelheti részesedését, a biztosítót váltók száma pedig akár elérheti a tavalyi, egymilliós rekordot is, hiszen a kötelező biztosítások új díjszámítási módja miatt jelentősen változhatnak egyes biztosítók tarifái. (Mint ismert, egy törvénymódosítás nyomán a jövő évi kgfb tarifák alapja már nem a motor köbcentiméterben mért űrtartalma, hanem kilowatt alapú teljesítménye lesz.)
Az erősödő árverseny nyomán évről évre tovább csökken a kötelező biztosítások átlagdíja, és ezzel az autósok terhei. Az átlagos tarifa tavaly novemberben már a 25 ezer forintot is alig haladta meg. Így azok az autósok, akik évről évre biztosítást váltottak, szinte minden évben spórolhattak az átszerződéssel. Az átszerződéssel megtakarított összeg tavaly a Netrisk.hu statisztikája szerint átlagosan mintegy 15 ezer forint volt. A Netrisken váltó csaknem 320 ezer autós így összesen több mint 4 milliárd forintot takarított meg.
A teljes piacot tekintve a novemberben biztosítást váltó autósok összesen a múlt évben több mint 12 milliárd forintot spórolhattak meg, ami nagyjából 30 százaléka az összes kgfb-t fizető gépjármű tulajdonosra számolt, nagyrészt még mindig kihasználatlan megtakarítási lehetőségnek. Az idén is több mint 10 milliárd forint lehet a tét.
Forrás: Pénzcentrum.hu |
|
| Hír röviden |
2010-10-28 00:08:12 |
|
| Kötelező biztosítás: több mint tízmilliárd forint a tét |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2010-10-24 17:14:54 |
|
|
PSZÁF: tájékoztató a KGFB törvényi változásairól |
PSZÁF: tájékoztató a KGFB törvényi változásairól
Törvényi változások
A törvényi változások miatt a Felügyelet felhívja a gépjármű üzembentartók és tulajdonosok figyelmét, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérőn a kgfb szerződésnél az idén már nem mindenki válthat biztosítót 2011. január 1-jei hatállyal.
Az új szabály lényege, hogy kgfb szerződést csak a teljes egy éves biztosítási időszak utolsó napjára (évfordulóra) lehet felmondani. Azok tehát, akik gépjárművüket idén vásárolták, a meglévő kgfb szerződésüket 2010. december 31-i hatállyal nem mondhatják fel, hiszen a szerződés évfordulója az egy éves biztosítási időszak figyelembevételével 2011-ben, szerződéskötésük évfordulóján lesz.
Ha például az ügyfél járművét 2010. március 17-én vásárolta, akkor meglévő kgfb szerződését december 31-i hatállyal nem mondhatja fel, és új kgfb-szerződést is csak egy évvel későbbi, azaz 2011. március 17-i hatállyal köthet. Az év végi szokásos kampányban így csak azok az üzembentartók és tulajdonosok élhetnek a 2011. január elsejei hatályú biztosító váltás lehetőségével, akik gépjárművüket 2010. január 1. előtt vásárolták.
Ha egy 2010-ben vásárolt gépjármű üzembentartója vagy tulajdonosa a meglévő kgfb szerződését tévedésből december 31-i hatállyal mégis felmondja, és helyette 2011. január elsejei hatállyal új szerződést köt, akkor számítania kell arra a számára kedvezőtlen jogkövetkezményre, hogy a szabálytalanul újonnan kötött kgfb szerződése nem tekinthető érvényesnek. A 2010-ben vásárolt gépjármű üzembentartójának vagy tulajdonosának arra azonban bármikor lehetősége van, hogy a meglévő kgfb szerződését annak jövő évi évfordulójára tekintettel mondja fel, és az új szerződést erre a jövőbeli évfordulóra figyelemmel kösse meg.
Forrás: PSZÁF |
|
| Hír röviden |
2010-10-24 17:14:54 |
|
| PSZÁF: tájékoztató a KGFB törvényi változásairól |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2010-02-19 10:04:36 |
|
|
Biztosítási szektor: 2009 |
Biztosítási szektor: továbbra is a nagy biztosítók uralják a piacot
Kis mértékben zsugorodott a teljes magyar biztosítási piac, mind a bevételek, mind a szerződések számát tekintve. Az életbiztosítási szektor érezhetően rosszabbul szerepelt, mint a nem-élet üzletág, amely bevételeinek felét továbbra is gépjármű- biztosítások teszik ki. A MABISZ az Alkotmánybírósághoz fordul a GFB törvény áprilistól érvényes módosítása miatt, amely saját költségükön műszaki vizsgára kötelezné a balesetben vétlen felek autóit.
A biztosítási szerződések száma 2009-ben összességében 3,3 százalékkal csökkent, ezen belül az életbiztosítási szerződések száma 8 százalékkal, a nem-életbiztosítási szerződések száma 2,1 százalékkal esett vissza - jelentette be Trunkó Barnabás, a MABISZ főtitkára. "Az előzetes adatok szerint a tagbiztosítóink 825 milliárd 177 millió forint bruttó díjbevételt értek el 2009-ben, ami az előző évi díjbevételhez képest összességében 7,32 százalékos csökkenést jelent. Ez elsősorban az életbiztosítási ág 10,9 százalékos díjbevétel csökkenése miatt következett be. Az életbiztosítási bevételeknél a visszaesés az egyszeri díjas életbiztosítások esetében volt a legnagyobb, ezeknél a díjbevétel közel egy negyeddel, 23,5 százalékkal esett vissza" - tette hozzá Trunkó.
A folyamatos díjas szerződésállományra vonatkoztatott állománydíj 2009. december végén 683 milliárd 565 millió forint volt, ez az előző év azonos időszakához képest kismértékű 3,38 százalékos csökkenést jelent. Biztosítási ágakra lebontva ez az életbiztosításoknál 2,9 százalékos, a nem-életbiztosításoknál pedig 3,7 százalékos állománydíj-visszaesés volt tapasztalható. Ugyanakkor a kárráfordítások összességében 4 százalékkal mérséklődtek, ezen belül az életbiztosításoknál a kárráfordítások a visszavásárlások erősödése miatt 2,2 százalékkal emelkedtek, a nem-életbiztosításoknál viszont összességében 12,3 százalékos kárráfordítás mérséklődés volt tapasztalható.
A nagyok dominálnak
A társaságok közül a legnagyobb piaci részesedéssel továbbra is az Allianz Hungária Biztosító Zrt. rendelkezik 20,06 százalékkal. Második helyen a Generali-Providencia Zrt. áll 15,48 százalékos piaci részesedéssel, míg a harmadik helyen a két önálló biztosító összevonásával létrejött Groupama Garancia Biztosító Zrt. áll 10,55 százalékos részesedéssel. A 2009. évben a piaci koncentráció gyakorlatilag változatlan maradt, az első öt helyen álló társaság összes piaci részesedése 65,84 százalék.
Az életbiztosítási ág, mint a pénzügyi válságnak legjobban kitett terület, 2009-ben nem tudta folytatni az előző évek rendkívül dinamikus fejlődését. 2009-ben a bruttó díjbevétel 411 milliárd 72 mllió forintot tett ki, ami 10,9 százalékkal kevesebb az előző évi díjbevételnél. A pénzügyi krízisnek legjobban kitett unit-linked biztosítások díjbevételének csökkenése 13,1 százalékos, ezen belül az egyszeri díjas unit-linked biztosítások díjbevétele az előző évihez képest közel 26 százalékkal, azaz több mint egy negyedével esett vissza. Az életbiztosítási ág részesedése az összes díjbevételből megint, igaz csak kis mértékben az 50 százalékos szint alá került, 49,82 százalékot tett ki.
A tagbiztosítók közül az életbiztosítási piacon továbbra is az ING Biztosító Zrt. a piacvezető 19,23 százalékos piaci részesedéssel (24,50 százalék korrigált piaci részesedéssel). A második helyen ismét a Generali-Providencia Zrt. áll, az előző évivel csaknem azonos nagyságú, 10,59 százalékos piaci részesedéssel (12,74 százalék korrigált piaci rszesedés). A harmadik helyen az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. végzett 10,24 százalékos piaci részesedéssel (14,13
százalék korrigált piaci részesedéssel).
Az első öt társaság 58,5 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak, ami piaci szinten közel másfél százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest, a csökkenés elsősorban a piacvezető ING és az Allianz részesedésének csökkenése következtében következett be.
A nem-életbiztosítási ág 2009-ben 414 milliárd 105 millió forint bruttó díjbevételt ért el, 3,5 százalékkel kevesebbet, mit az előző évben, azonban ez a csökkenés kevesebb, mint a fele a teljes piac visszaesésének. A tagbiztosítók közül az Allianz Hungária Biztosító Zrt. tartja piacvezető pozícióját (31,69 százalék), második helyen a Generali-Providencia Zrt. áll (20,33 százalék), harmadik helyre a Groupama Garancia Biztosító Zrt. került 10,94 százalékos piaci részesedéssel. Az első öt társaság együttesen 80,80 százalékos piaci részesedést birtokol a non-life piacon.
Az utolsó GFB-kampány
A nem-életbiztosítási ágazatok között - kissé csökkenve - továbbra is a gépjármű-biztosítások (KGFB és CASCO) adták a díjbevétel 52 százalékát. A KGFB ágazat díjbevétele 3,3 százalékkal csökkent a tavalyi évben, ami a gazdasági válság mellett az erősödő árverseny hatásának köszönhető. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel a fogyasztói árszint növekedése 2009-ben 4,2 százalékos volt. Az ágazatban az első három társaság sorrendje megfelel a nem-életbiztosítási
sorrendnek: Allianz Hungária Biztosító Zrt. (38,23 százalék), Generali-Providencia Zrt. (12,28 százalék), Groupama Garancia Biztosító Zrt. (7,82 százalék) Az év végi - sok szempontból utolsónak hirdetett - gfb kampány zökkenő-mentesen zajlott le. Az akció egybeesett az új gépjármű felelősségbiztosítási törvény (Gfbt.) rendelkezéseinek megismertetésével, bár decemberben sor került a még hatályba sem lépett jogszabály módosítására is.
A kampány időszaka alatt a MABISZ adatai szerint 952.426 üzembentartó váltott biztosítót, mintegy félmillióan pedig saját biztosítójuknál kötötték újra a szerződést.. "Az autósok tömegesen vették igénybe az átkötési időszakra meghirdetett kedvezményes tarifákat. A nagyszámú szerződéskötés, és a régi szerződésekhez kapcsolódó dokumentumok kiküldése ismét próbára tette a biztosítók ügyvitelét és informatikáját, ami elsősorban a csekkek kiküldésében jelentkezett. Örvendetes azonban, hogy az üzembentartók közül egyre többen választják a banki átutalással, illetőleg más készpénzkímélő eszközzel történő díjfizetést, amit a biztosítók kedvezményekkel is honorálnak" - jegyezte meg Trunkó.
Az új törvényi szabályozás szerint az esedékességtől számítva 60 nap áll az autós rendelkezésére a következmények nélküli díjfizetésre.
Műszaki vizsgálat gépjárműkár esetén
A még hatálybalépése előtt módosított Gfbt. - április 1-től - "hatósági" feladat elvégzésére kötelezi a biztosítókat. Ha a bztosító úgy ítéli meg, hogy a gép-jármű kormányműve, futóműve vagy karosszériaeleme olyan sérülést szenvedett, amely matt - a kárfelvételkor - a forgalomban való részvételre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlannak tekinthető, 8 napon belül értesítenie kell a közlekedési hatóságot, amely műszaki vizsgálatra rendeli be a károsultat. (A rendelkezés a
károkozó gépjárművére nem vonatkozik!)
A műszaki vizsgálat eredményének közléséig a biztosító a kár nettó összegének csak a 60%-át térítheti meg. A műszaki vizsgálat költségei a vétlen károsultat terhelik. A műszaki vizsgálatra kötelezéssel kapcsolatos rendelkezés nem vonatkozik a külföldi károsultakra.
A rendelkezés súlyosan sérti az autósok érdekeit, valamint a kártérítési jog általános szabályait, ezen kívül megnehezíti és jelentősen meghosszabbítja a biztosítók kárrendezését is. A jogbiztonságot valamint a jogegyenlőséget sértő szabály ellen az Autóklub és a MABISZ is tiltakozott, mind a parlamenti vita, mind a jogszabály kihirdetése során, eredménytelenül.
Az értelmetlen és értelmezhetetlen törvényi szabály miatt a MABISZ az Alkotmánybírósághoz fordul.
Forrás:Tozsdeforum.hu |
|
| Hír röviden |
2010-02-19 10:04:36 |
|
| Biztosítási szektor: 2009 |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2010-01-05 16:32:07 |
|
|
Drága lehet a síbaleset, ha nincs biztosításunk |
Drága lehet a síbaleset, ha nincs biztosításunk
Itt a síszezon, ám a külföldre utazóknak nem árt tisztában lenniük azzal, mi a teendőjük egy esetleges baleset során. Gondoskodjon megfelelő biztosításról.
Az európai uniós szabályok lehetővé teszik, hogy a magyar síelők a magyarországi kötelező egészségbiztosításuk terhére vegyék igénybe a szükséges egészségügyi szolgáltatásokat, ám a legtöbb helyen önrészt kell fizetni - tudta meg a Világgazdaság az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nemzetközi főosztályától.
Az ellátást az Európai Egészségbiztosítási Kártyával (EU-kártya) lehet kérni, s ugyanaz jár a magyar betegnek, mint az adott ország biztosítottjainak. Így ha az adott helyen az ellátásért önrészt kell fizetni, azt a magyarok is kötelesek maguk viselni. Az EU-kártyát az illetékes egészségpénztáraknál lehet igényelni személyesen vagy postai úton.
Érdemes felkészülni arra, hogy Franciaországban és Svájcban a kórházi tartózkodást nem igénylő ellátások költségét teljes összegben ki kell fizetni. A pénzt a hazatérés után téríti meg az illetékes regionális egészségbiztosítási pénztár a számla alapján. Ám ez az összeg csak az adott ország társadalombiztosítása által nyújtott támogatásnak megfelelő lehet. Például ha a svájci egészségbiztosító a költségek 80 százalékát állja, akkor a magyar egészségbiztosító is csak ilyen mértékű térítést nyújt - figyelmeztet a Világgazdaság.
Ha a biztosított EU-kártya nélkül vesz igénybe ellátást, és az orvostól vagy kórháztól számlát kap, a kifizetett számla alapján ugyanilyen módon igényelhet itthon visszatérítést.
A kártyával egyébként csak a közbiztosítókkal szerződésben lévő orvosnál lehet igénybe venni az ellátást. A szerződés nélküli magánorvosoknál kapott szolgáltatás költségeit a betegnek kell állnia, a regionális egészségbiztosítási pénztár a költségeket utólag sem téríti meg. Ezért célszerű - lehetőség szerint - minden esetben közkórházhoz fordulni.
A hegyi balesetet szenvedettek felkutatása, valamint a völgybe szállítás rendszerint az adott ország biztosítottjainak is díjköteles. Ezért a kiutazás előtt érdemes szabadidő- és sportbiztosítást kötni, esetleg a hitelkártyákhoz tartozó biztosítást használni. Hegyi mentés és a helikopteres mentőszállítás esetén számítani kell arra, hogy a mentés díját a mentőszolgáltató kiszámlázza.
Forrás: Világgazdaság/Esti Hírlap |
|
| Hír röviden |
2010-01-05 16:32:07 |
|
| Drága lehet a síbaleset, ha nincs biztosításunk |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-12-06 19:56:59 |
|
|
Az interneten kötelező biztosítást váltók 60 százaléka választotta a Netrisket |
Az interneten kötelező biztosítást váltók 60 százaléka választotta a Netrisket
A biztosítók között az Uniqa nyerte a legtöbb ügyfelet
A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portál összesítése szerint 530 ezren váltottak kötelező biztosítást novemberben az interneten keresztül. Ebből 30 ezren használták a biztosítók saját honlapjait, 500 ezren pedig az on-line biztosításközvetítőket. Az interneten váltók mintegy 60 százaléka - 310 ezer autós - a Netrisk.hu szolgáltatását vette igénybe. A biztosítók közötti versenyben az Uniqa nyerte a legtöbb új ügyfelet.
Beigazolódtak az internet térnyeréséről a novemberi kötelező biztosítási kampány első napjaiban tett jóslatok: novemberben 530 ezren váltottak biztosítást az interneten keresztül a Netrisk.hu összesítése szerint, így az internet vált a biztosítók közötti verseny fő színterévé. A biztosítók saját oldalain 30 ezren, on-line biztosításközvetítőkön keresztül pedig mintegy 500 ezren szerződtek újra - a döntő többség tehát a biztosítók ajánlatait összehasonlítva választott új szolgáltatót magának. A legtöbben, 310 ezren a Netrisk.hu szolgáltatását vették igénybe. Ezzel a 2001-ben elsőként indult internetes biztosításközvetítő portál nemcsak megőrizte, de a múlt évhez hasonlóan tovább is növelte piaci részesedését. Tíz interneten váltó autósból hat a Netrisket használta az átszerződésre.
Arról, hogy hányan váltanak idén a hagyományos csatornákon keresztül, még nincsenek megbízható adatok. Az internet piaci részesedése ugyanakkor még abban az esetben is meghaladja az 50 százalékot (a Netrisk.hu részesedése pedig a harmincat), ha a legoptimistább várakozások igazolódnak, és az országosan átszerződők száma eléri az egymilliót december végéig.
Az internet térnyerése, a díjak összehasonlíthatósága nyomán a biztosítók közötti verseny kivételesen éles volt az idén, amit a biztosítók novemberi eredményei is tükröznek. A legtöbb szerződést az Allianz kötötte november végéig a Netrisken, ám még ez a jó eredmény sem volt elég ahhoz, hogy a társaság növelni tudja ügyfelei számát. A piacvezető biztosítónál csaknem 89 ezer autós mondta fel a szerződését, míg új szerződést ugyanitt 71 ezren kötöttek. A vesztett és nyert ügyfelek szaldója tehát negatív egyelőre. Igaz, december végéig a mérleg még pozitívra fordulhat, hiszen az Allianz a hagyományos csatornákon és a flottaszerződésekben is erős, melyek összesített adatai még nem ismertek. Ráadásul az új szerződések megkötésére még az év végig lehetősége van azoknak, akik november végéig felmondták a régi szerződésüket, de az újat még nem kötötték meg.
A novemberi statisztika szerint a biztosítók között az elvesztett ügyfeleket is figyelembe véve az Uniqa teljesített a legjobban. A társaság összesen csaknem 30 ezerrel növelte ügyfélállományát. De jól zárta a novembert a Genertel és az Aegon is. A novemberi kampány legnagyobb vesztese a Groupama és a Wabard. Előbbi ügyfélállománya 21 ezerrel, utóbbié 26 ezerrel csökkent a Netrisk.hu adatai alapján. Az újrakötésekben a Groupama számai szintén kirívóak: a társaság által kötött új szerződések 73 százalékát a korábbi ügyfelek újrakötött szerződései adták. Az Allianznál a régi-új ügyfelek aránya 58 százalék. E két biztosítót kivéve egyetlen más társaságnál sem közelíti meg az újrakötések aránya az ötven százalékot.
Az idei kampányban tapasztalt rendkívüli árverseny a flottaszerződések esetében is fordulatot hozott. A novemberi statisztika szerint a kisebb, 5-25 járműből álló flották tulajdonosai inkább egyenként kalkulálják ki díjaikat a Netrisken, mint sem flottaként kezelnék céges autóikat. Így ugyanis ebben az évben már sok esetben olcsóbban jutnak biztosításhoz.


A Netrisk-ről: Az 1994. január 31-én alapított, idén 15 éves társaság 2001-ben Magyarországon elsőként tette lehetővé a biztosítások összehasonlítását és megkötését az interneten. A Netrisk.hu azóta, immár nyolcadik éve piacvezető, ügyfeleinek száma meghaladja a 450 ezret. A biztosítások megkötése során teljes körű ügyintézést nyújtó szolgáltató a kötelező biztosításon kívül a biztosítók casco, utas, lakásbiztosítási termékeit is forgalmazza a www.netrisk.hu portálon keresztül. |
|
| Hír röviden |
2009-12-06 19:56:59 |
|
| Az interneten kötelező biztosítást váltók 60 százaléka választotta a Netrisket |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-29 15:36:11 |
|
|
Netrisk.hu: túl a 285 ezren |
Netrisk.hu: túl a 285 ezren
Aki keddig felmondja kgfb szerződését, decemberben még megkötheti új kötelezőjét
A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon vasárnap délutánig 285 ezren váltottak kötelező biztosítást. Az autósok hétfőn még teljes körű ügyintézésre számíthatnak a Netriksen. Aki váltani szeretne, legkésőbb kedden kell felmondania meglévő szerződését – az új biztosítás kiválasztására ezt követően még december végéig van idő.
A Netrisken 285 ezren váltottak kötelező biztosítást vasárnap délutánig, a piacvezető biztosítási portálon átszerződők száma így már hétfőn átlépheti a 300 ezret. A Netrisken biztosítást váltó autósok az átszerződéssel több, mint négymilliárd forintot takarítanak meg.
A biztosítótársaságok között az erőviszonyok változatlanok: a legtöbb új szerződést az Allianzhoz kötik. Az új és elvesztett ügyfeleket együtt nézve ugyanakkor az Uniqa az idei kampány legnagyobb nyertese, nyomában az Aegonnal és a Genertellel.
A legtöbb ügyfelet a Wabard veszíti, de a Groupama is a nagy vesztesek között van.
A Netrisk.hu a teljes körű ügyintézést azon autósok számára tudja garantálni, akik november 30-án, azaz hétfőn éjfélig erre a portálon megbízást adnak. Aki maga szeretné felmondani jelenlegi kötelező biztosítását, ezt kedden éjfélig még megteheti. Az új kötelező biztosítás megkötésére a felmondást követően december végéig van lehetősége az autósoknak, akár a biztosítási portálokon keresztül.
A Netrisk-ről: Az 1994. január 31-én alapított, idén 15 éves társaság 2001-ben Magyarországon elsőként tette lehetővé a biztosítások összehasonlítását és megkötését az interneten. A Netrisk.hu azóta, immár nyolcadik éve piacvezető, ügyfeleinek száma meghaladja a 450 ezret. A biztosítások megkötése során teljes körű ügyintézést nyújtó szolgáltató a kötelező biztosításon kívül a biztosítók casco, utas, lakásbiztosítási termékeit is forgalmazza a www.netrisk.hu portálon keresztül. |
|
| Hír röviden |
2009-11-29 15:36:11 |
|
| Netrisk.hu: túl a 285 ezren |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-25 19:01:27 |
|
|
Naponta 15 ezer váltó - hat nap maradt a kötelező biztosítások felmondására |
Netrisk.hu: naponta 15 ezer váltó
Hat nap maradt a kötelező biztosítások felmondására
Rekordszámban, naponta 15 ezren kötik újra kötelező biztosításukat a Netrisk.hu-n a novemberi kampány utolsó hetében. A piacvezető biztosítási portálon szerda délutánig több mint 230 ezren váltottak – a döntésre már csak a jövő hét elejéig van lehetőségük azoknak, akik élni szeretnének a kampány adta kedvezményekkel.
Szerdán 230 ezer fölé emelkedett a Netrisk.hu biztosítási portálon új kötelező biztosítást választó autósok száma, messze túlszárnyalva a tavalyi kampányban december végéig elért, akkor rekordnak számító 163 ezret. Jelenleg naponta 15 ezren váltanak a piacvezető biztosítási portálon, ami a napi forgalomban is rekordnak számít. Ugyanakkor a szokásosan legforgalmasabb napok még előttünk vannak. A napi forgalom így várhatóan 20 ezer fölé is felkúszik. A számítástechnikai rendszerek a hónap elején – az óriási érdeklődésre tekintettel – végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően napi 30 ezer kötésre is felkészültek.
A jelenlegi forgalom alapján továbbra is valószínű, hogy az idei kampányban csak a Netrisk.hu-n több mint 300 ezer autós köti újra kötelező biztosítását, míg tavaly az egész országban a becslések szerint összesen 650 ezren váltottak kötelezőt.
A Netrisk.hu a teljes körű ügyintézést azon autósok számára tudja garantálni, akik november 30-án, azaz hétfőn éjfélig erre megbízást adnak, a döntésre tehát öt nap maradt hátra. Aki maga szeretné felmondani jelenlegi kötelező biztosítását, ezt kedd – azaz december elseje – éjfélig teheti meg. Ezt követően az új kötelező biztosítás megkötésére december végéig van lehetőség, akár a biztosítási portálokon keresztül.
A Netrisk-ről: Az 1994. január 31-én alapított, idén 15 éves társaság 2001-ben Magyarországon elsőként tette lehetővé a biztosítások összehasonlítását és megkötését az interneten. A Netrisk.hu azóta, immár nyolcadik éve piacvezető, ügyfeleinek száma meghaladja a 450 ezret. A biztosítások megkötése során teljes körű ügyintézést nyújtó szolgáltató a kötelező biztosításon kívül a biztosítók casco, utas, lakásbiztosítási termékeit is forgalmazza a www.netrisk.hu portálon keresztül. |
|
| Hír röviden |
2009-11-25 19:01:27 |
|
| Naponta 15 ezer váltó - hat nap maradt a kötelező biztosítások felmondására |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-23 11:23:27 |
|
|
Kgfb: a Netrisken több mint 4 milliárdot spórolhatnak az átszerződők az idén |
Kgfb: a Netrisken több mint 4 milliárdot spórolhatnak az átszerződők az idén
A kötelezővel a casco átlagdíja is csaknem felére csökkent
Utolsó hetében lépett a novemberi kötelező biztosítási kampány – decemberben még lehet új szerződéseket kötni, ám csak azoknak, akik e hónap végéig felmondják meglévő kötelezőjüket. A Netrisk.hu számításai szerint eddig 320 ezren válthattak kötelező biztosítást az interneten keresztül, ebből a Netrisk szolgáltatását vasárnap estig 190 ezren vették igénybe. A finisben még meg is duplázódhat az átszerződők száma.
A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portál becslése szerint november elseje óta mintegy 320 ezren köthettek új kötelező biztosítást az interneten keresztül. Ebből 190 ezren vették igénybe a Netrisk szolgáltatását. A finisben a forgalom még meg is duplázódhat. A technikai előrejelzések alapján több mint 600 ezer on-line átszerződőre lehet számítani december végéig - ebből több mint 300 ezren válthatnak a Netrisken. A váltók összlétszáma így országosan elérheti az egymilliót az idén.
Azok az ügyfelek, akik a kampány első három hetében új kötelező biztosítást kötöttek a Netrisk.hu-n, több mint 2,2 milliárd forintot takarítottak meg jövő évi kötelező biztosításukon. Év végéig ez a szám várhatóan meghaladja a 4,4 milliárd forintot. Országosan az átszerződéssel megspórolt biztosítási díj a Netrisk.hu becslése alapján több mint 12 milliárd forint lehet az idén.
Mindez ugyanakkor csak a kötelező biztosításokra vonatkozik, miközben az együttkötési akcióknak hála a casco biztosítások díja is meredeken csökken. A Mabisz statisztikája szerint a casco szerződések átlagdíja Magyarországon 109 ezer forint volt az év első negyedében. A Netrisk.hu-n a kötelezővel együtt megköthető casco biztosítások átlagdíja jelenleg ennek majd fele: mindössze 64 788 forint.
A legtöbb új casco szerződést – 100-ból 27-et – a Köbéhez kötik az ügyfelek, ezt követi az Uniqa 24, majd az Allianz 17 százalékkal. A Genertel az új casco szerződések 14, a Generali 13 százalékát mondhatja a magáénak.
A kötelező biztosítások esetében a legtöbb új szerződést változatlanul az Allianz köti. Állománydíj alapján a piacvezető biztosító részesedése csaknem 27 százalékos. Az Allianz mögött a verseny kiegyenlített: a Genertel, a Generali, az Uniqa, az Aegon és a Köbe az új szerződések mintegy 10-10 százalékát viszi el.


A Netrisk-ről: Az 1994. január 31-én alapított, idén 15 éves társaság 2001-ben Magyarországon elsőként tette lehetővé a biztosítások összehasonlítását és megkötését az interneten. A Netrisk.hu azóta, immár nyolcadik éve piacvezető, ügyfeleinek száma meghaladja a 450 ezret. A biztosítások megkötése során teljes körű ügyintézést nyújtó szolgáltató a kötelező biztosításon kívül a biztosítók casco, utas, lakásbiztosítási termékeit is forgalmazza a www.netrisk.hu portálon keresztül. |
|
| Hír röviden |
2009-11-23 11:23:27 |
|
| Kgfb: a Netrisken több mint 4 milliárdot spórolhatnak az átszerződők az idén |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-16 09:15:20 |
|
|
Félidőben a kötelező kampány - az autósok csaknem harmada régi biztosítójánál köt olcsóbb kötelezőt |
Félidőben a kötelező kampány
Eddig 130 ezren váltottak a Netrisken – az autósok csaknem harmada régi biztosítójánál köt olcsóbb kötelezőt
A kötelező biztosítási kampány félidejéig 130 ezren váltottak kötelező biztosítást a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon, szemben az egy évvel korábbi 55 ezerrel. A roham tehát töretlen, a forgalom eddig 136 százalékkal múlta felül a múlt év hasonló időszakát. Ismét népszerű az újrakötés: az autósok 28 százaléka jelenlegi biztosítójánál marad, ott köti olcsóbb díjon újra kötelező biztosítását. A Groupama tíz új szerződéséből 8 újrakötés, de ez az arány az Allianz esetében is megközelíti a 60 százalékot.
Félidejéhez érkezett a kötelező biztosítási kampány, az első hét lendülete pedig továbbra is töretlen. A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon tavaly a teljes kampány során, december végéig összesen 163 ezren kötöttek új kötelező biztosítást, ebből a kampány első két hetére 55 ezer szerződés esett.
Az idei kampányban már eddig 130 ezren váltottak kötelező biztosítást a Netrisk.hu-n, 136 százalékkal többen, mint egy éve. Úgy tűnik tehát, hogy az átszerződők száma már e hét közepén túlhaladhatja a tavalyit, miközben a java még hátra van. Hiszen a forgalom jellemzően az utolsó napokban a legerőteljesebb. A Netrisk.hu a modellszámítások alapján több mint 300 ezer szerződéskötésre számít a kampány végéig saját portálján. Ez azt jelentheti, hogy az idén már legalább minden harmadik biztosítást váltó autós a Netrisk.hu szolgáltatását veszi majd igénybe.
A biztosítótársaságok között a Netrisk.hu adatai szerint 11 vitt el eddig értékelhető, fél százalékot meghaladó részesedést az új szerződésekből, míg jelentősebb, tíz százalék körüli részesedése hét biztosítónak van jelenleg: a Genertelnek, a Generalinak, az Aegonnak, a Köbének, az Uniqának, a Posta Biztosítónak és az Allianznak. A legtöbb új szerződést továbbra is ez utóbbi, az Allianz viszi el.
Az Allianzot új ügyfeleinek több mint fele (51 százalék) annak ellenére választja ki a Netrisk.hu statisztikája szerint, hogy a díjszámítás során talál más, kedvezőbb díjat kínáló biztosítót. Még magasabb ez az arány a Generalinál (74 százalék) és a Groupamánál (83 százalék), míg több más biztosítótársasághoz szinte kizárólag a legkedvezőbb ár miatt szerződnek.
Tény ugyanakkor az is, hogy a legjobban teljesítő Allianznál a most megszerzett új szerződéseknek csaknem 60 százaléka újrakötés. Vagy a legtöbb új kötelező biztosítást olyanok kötik, akik eddig is az Allianz ügyfelei voltak, az újrakötéssel ugyanakkor jelentősen csökkenthették biztosítási díjukat.
A legtöbb biztosítónál lehetőség van a szerződések újrakötésére. Ennek megfelelően a régi-új ügyfelek aránya több társaságnál is jelentős: a Posta új ügyfeleinek 32, a Generalinak 41 százaléka tartozik ebbe a körben. A Groupama Garanciál ennél is jóval magasabb az arány: az új szerződések nem kevesebb mint 76 százaléka újrakötés. Csaknem minden nyolcadik új ügyfél tehát a meglévő ügyfélkörből kerül ki.

A Netrisk-ről: Az 1994. január 31-én alapított, idén 15 éves társaság 2001-ben Magyarországon elsőként tette lehetővé a biztosítások összehasonlítását és megkötését az interneten. A Netrisk.hu azóta, immár nyolcadik éve piacvezető, ügyfeleinek száma meghaladja a 450 ezret. A biztosítások megkötése során teljes körű ügyintézést nyújtó szolgáltató a kötelező biztosításon kívül a biztosítók casco, utas, lakásbiztosítási termékeit is forgalmazza a www.netrisk.hu portálon keresztül. |
|
| Hír röviden |
2009-11-16 09:15:20 |
|
| Félidőben a kötelező kampány - az autósok csaknem harmada régi biztosítójánál köt olcsóbb kötelezőt |
| hír bővebben |
|
|
|