|
|
Publikációk
|
Hazai és nemzetközi biztosítási hírek, publikációk
|
|
Az alábbiakban található linkeken elérheti az elmúlt év hazai és nemzetközi biztosítással kapcsolatos híreit. Természetesen híreinket folyamatosan frissítjük, érdemes visszatérnie nap mint nap.
|
|
|
| Hír röviden |
2009-11-09 22:09:21 |
|
|
5 milliós büntetés az Union Biztosítónak |
5 milliós büntetés az Union Biztosítónak
Az Union Biztosítót a jövő évre meghirdetett önrészes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) miatt 5 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - a határozat hétfő délután került fel a felügyelet honlapjára.
Annak ellenére, hogy az önrész vállalását kifejezetten nem tiltja jogszabály, a jogi környezetből kiolvasható, hogy ilyen kgfb-konstrukciót nem lehet alkalmazni - olvasható a PSZÁF közleményében. A jövő évi kgfb tarifák közzétételekor az Union 20 ezer forint önrész vállalásával 20 százalék, míg 50 ezer forint önrész vállalásával 30 százalék kedvezményt adott a jövő évi díjból.
A PSZÁF vizsgálata megállapította, hogy az önrészes konstrukció valójában jogellenes, annak ellenére, hogy kifejezetten egy jogszabály sem tiltja.
hirdetés
A biztosítási törvény feljogosítja a PSZÁF-ot arra, ha egy biztosítás sérti a biztosítottak érdekeit, akkor annak a terjesztését felfüggesztheti. Az év végéig hatályos, 2004-ben hozott kgfb kormányrendelet szerint teljes körű fedezetet kell nyújtania a biztosítási díjnak. Az önrészes konstrukció pedig nem felel meg ennek a követelménynek.
Az Union Biztosítónak haladéktalanul ki kell vennie a díjképző tényezők közül az önrészt, továbbá ezt a tényt közzé kell tennie a tarifákat megjelentető két lapban, a Népszavában és a Magyar Hírlapban is.
A jogsértés miatt 5 millió forint bírságot szabott ki a felügyelet. Az Union Biztosító az első három negyedévben 23,7 milliárd forint díjbevételt ért el, ezzel a piacból 4 százalékkal részesedik.
Forrás: MTI |
|
| Hír röviden |
2009-11-09 22:09:21 |
|
| 5 milliós büntetés az Union Biztosítónak |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-09 12:04:19 |
|
|
Meghaladhatja a félmilliót az interneten kötelezőt váltók száma az idén |
Meghaladhatja a félmilliót az interneten kötelezőt váltók száma az idén
November végéig több mint 300 ezren szerződhetnek át a Netrisken az első hét adatai alapján
A legoptimistább becsléseket is messze túlszárnyalta az első hét forgalma a Netrisk.hu piacvezető biztosítási portálon: egyetlen hét alatt több mint félmillió díjszámítást végeztek az ügyfelek, és a kampány első hetének végére átlépte a 70 ezret a szerződéskötések száma, szemben az egy évvel korábbi 30 ezerrel.
A Netrisk.hu az elmúlt hét végén háromszorosára növelte számítástechnikai rendszereinek kapacitását, hogy a szerverek problémamentesen megbirkózzanak a nem várt forgalommal. Már a kötelező biztosítási kampány első hetében napi százezerre emelkedett a díjszámítások száma, a szerződéskötéseké pedig esetenként meghaladta a napi tízezret. A Netrisk.hu portálon keresztül így már vasárnap délutánig több mint 70 ezren váltottak kötelező biztosítást - ez 133 százalékkal múlja felül a múlt év hasonló időszakának adatait.

A váltási kedv napról napra erősödik. A korábbi évek forgalmi trendjei alapján készült technikai elemzések szerint így - ha a jelenlegi dinamika fennmarad - a Netrisken több mint háromszázezren válthatnak kötelező biztosítást november végéig, szemben a tavalyi - akkor rekordnak számító – 164 ezerrel.

A soha nem látott biztosítóváltási lázból valószínűsíthető, hogy országosan is csúcsot dönt az idén az átszerződő autósok száma, meghaladva a 900 ezret, ami csaknem 50 százalékos emelkedés lenne az elmúlt évekre jellemző 600-650 ezerhez képest. Első ízben történhet meg ráadásul, hogy az autósok többsége már nem a hagyományos csatornákon intézi a biztosítóváltást, hanem az interneten.

A Netrisk.hu piaci részesedése tavaly 58 százalékra emelkedett az on-line biztosításközvetítésben, míg a teljes piacon belül 20 százalékos részesedést ért el a társaság. Az előrejelzések alapján az idei kampányban a teljes piacra vetített részesedés a 30 százalékot is meghaladhatja, vagyis az összes biztosítót váltó autósnak immár a harmada a Netrisk.hu szolgáltatását veszi igénybe.
A soha nem látott intenzitási kampányban a biztosítók sorrendje alig változik az első napokhoz képest. Jelenleg a legtöbb díjszámításból a KÖBE, az Uniqa és az Aegon kerül ki győztesen, a legtöbb szerződést viszont az Allianz köti - tízből csaknem hármat. Az ügyfelek tehát nem kizárólag az ár alapján döntenek. Az árversenyre jellemző ugyanakkor, hogy az elvesztett és nyert ügyfeleket együtt nézve a legjobban teljesítő társaságok sem lehetnek biztosak abban, hogy ügyfélszámban jelentősen tudnak gyarapodni a kampány végére.

A Netrisk-ről: Az 1994. január 31-én alapított, idén 15 éves társaság 2001-ben Magyarországon elsőként tette lehetővé a biztosítások összehasonlítását és megkötését az interneten. A Netrisk.hu azóta, immár nyolcadik éve piacvezető, ügyfeleinek száma meghaladja a 450 ezret. A biztosítások megkötése során teljes körű ügyintézést nyújtó szolgáltató a kötelező biztosításon kívül a biztosítók casco, utas-, lakásbiztosítási termékeit is forgalmazza a www.netrisk.hu portálon keresztül. |
|
| Hír röviden |
2009-11-09 12:04:19 |
|
| Meghaladhatja a félmilliót az interneten kötelezőt váltók száma az idén |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-09 11:46:16 |
|
|
Internetre vált a kötelező kampány |
Internetre fel, váltsunk biztosítót!
Keresési Trendek
Budapest, 2009. november 5. – A 2010-es év kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (KGFB) szezonjában ismét harcba szállnak a biztosítók, hogy elhódítsák egymástól az ügyfeleket. A "csata" elsődleges színtere az interneten zajlik, hiszen a leendő "áldozatok" a weben fognak utánanézni a különböző kondícióknak. Ez azért is valószínű, mert egyre népszerűbbek a weben található biztosítási kalkulátorok és a cégek további kedvezményekkel kecsegtetnek online szerződéskötés esetén.
Szakértők szerint az internetes kötések száma idén növekedni fog és akár a milliót is elérheti. Ahogy azt a Google Keresési Trendek szolgáltatásából leolvashatjuk, ennek megfelelően idén már szeptember közepén megugrott a "kötelező gépjármű felelősségbiztosítás"-ra indított keresések száma, a növekedés üteme pedig azóta is folyamatosan erősödik.

A megelőző évek tendenciája nem meglepő: a "kötelező biztosítás" szókapcsolatra keresve erős szezonalitás figyelhető meg, hiszen a gépjármú biztosítás minden év októberétől válik egyre keresettebbé a Google-n. A tüskék csökkenő mérete nem azt mutatja, hogy folyamatosan csökken a témában folytatott keresések száma, hanem csupán a felhasználók keresési tudásának finomodását jelzi – az évek előrehaladtával egyre gyakoribbak a szűkített, több szóból álló keresések.

Évről-évre egyre többen kutatnak online kalkulátorok után is, tavaly már közel annyiszor kerestek rá, mint magára a biztosításra. Érdemes megfigyelni, hogy az idei év egészét tekintve már többen kerestek a kalkulátorokra, mint a biztosításra.
 A kék vonal mutatja a kalkulátorokra, a piros pedig a biztosításra érkező kereséseket
A keresési trendekben is a legnagyobb piaci részesedést birtokló biztosítók dominálnak, közülük nem meglepő módon a piacvezető Allianzra keresnek a legtöbben.

A Keresési Trendek segítségével azt is megtudhatjuk, hogy melyek voltak az elmúlt hét nap leggyorsabban növekvő keresései:
| 1. | h1n1 védőoltás | +500% | | 2. | netrisk.hu | +300% | | 3. | h1n1 | +300% | | 4. | netrisk | +250% | | 5. | kötelező biztosítás kalkulátor | +160% | | 6. | biztosítás kalkulátor | +160% | | 7. | kötelező biztosítás | +140% | | 8. | kötelező | +130% | | 9. | biztosítás | +130% | | 10. | allianz | +110% |
A tízes toplistát az elmúlt héten egyértelműen a kgfb-piac uralta – az első és a harmadik pozícióban levő h1n1-en kívül minden helyezett a kötelező biztosítás témájához kapcsolódik valamilyen módon.
Dr. Csurgó Ottó, a Groupama Garancia nem-életbiztosítási vezérigazgató helyettesének becslése szerint a társaságnál az idei kampányban körülbelül 70% lesz az online kötések aránya. Ez a szám tartalmazza az online alkuszoktól érkező ajánlatokat, továbbá a Groupama Garancia saját elektronikus megoldásai segítségével létrejött szerződéseket is. A biztosítótársaság az internettel nem rendelkezőkre vagy éppen személyes adataikat féltőkre is gondolt, ezért alkotta meg WebAgent szolgáltatását, amelynek lényege, hogy az ügyfelek a fiókokban is megköthetik interneten a szerződést, így jár nekik az online kötésekre vonatkozó 10%-os kedvezmény.
Haraszti Zsolt, a Netrisk ügyvezető igazgatójának tapasztalata szerint érthető, hogy a biztosítók is ennyire az internetre koncentrálnak: a népszerű kalkulátoron az első héten 133 százalékkal több szerződést kötöttek, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ez a hatalmas fejlődés pedig nemcsak a cég intenzív online reklámkampányának, hanem a felhasználók internetre való áttérésének is a jele.
Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi üzletfejlesztési igazgatója elmondta: "A Google keresési volumenje, az online kalkulátorok legfrissebb tapasztalatai és a biztosítótársaságok internetes törekvései is azt mutatják, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás piaca a korábbi évekhez képest még nagyobb mértékben tevődik át az online világba."
A Google-n zajló keresések milliárdjaiba betekintést nyújtó szolgáltatás, a Keresési Trendek a http://www.google.com/insights/search/ weboldalon érhető el magyarul.
A Google-ról: A Google innovatív keresőtechnológiái emberek milliói számára teszik elérhetővé a keresett információkat nap mint nap. A céget 1998-ban Larry Page és Sergey Brin, a Stanford Egyetem PhD-hallgatói alapították. A Google ma a világ egyik legértékesebb webes vállalata minden nagyobb piacon. A cég hatékony hirdetési programja mérhető eredményeket nyújt a legkisebb és a legnagyobb vállalkozásoknak egyaránt, miközben hasznos információkkal szolgál felhasználóinak. A Google főhadiszállása a Szilícium-völgyben van, irodái pedig megtalálhatók szerte Amerikában, Európában és Ázsiában. További információért látogassa meg a www.google.hu-t. |
|
| Hír röviden |
2009-11-09 11:46:16 |
|
| Internetre vált a kötelező kampány |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-05 23:47:24 |
|
|
KGFB-2010 - Újrakötni vagy maradni? |
Újrakötni vagy maradni?
Múlt hét végétől megkezdődött a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány. Szakértők szerint az autósoknak akár 80 százaléka is jól járhat, ha újraköti a biztosítását, olyan sok, és jelentős a kedvezmény.
Az idei az utolsó olyan biztosítási kampány, amely egy időben minden autóst érint. A következő években is lesz kgfb-verseny, de fokozatosan széthúzza időben a 2010-től hatályba lépő új törvény. Aszerint ugyanis azoknak, akik év közben vásárolnak majd gépjárművet és megkötik a kötelező felelősségbiztosításukat, már nem a naptári év lesz a biztosítási év fordulója, hanem a szerződés időpontja.
Ez azt jelenti, hogy az autócserékkel egy ütemben tűnik el a régi rendszer, és váltja fel az új, amelyben a legkülönbözőbb időszakokra esik majd a kgfb-szerződések megkötése.
Aki váltani akar, annak november 30-ig van ideje felmondani a szerződését. A felmondott biztosítás december végéig érvényes, addig kell megtalálni az új biztosítót. A kgfb-ben szereplő 14 biztosító 44 oldalon jelentette meg az új tarifákat. A díjszámítás bonyolult, legegyszerűbben az on-line alkuszok portáljain lehet ezeket összehasonlítani. Az eddigi tájékoztatók alapján kitűnik, jelentősek a kedvezmények. Az a biztosító, amely korábban 10 százalékig ment el, most 15-20 százalékot is ad, de valamennyi több kedvezményt hirdet a tavalyinál. Az elérhető maximális kedvezmény bizonyos esetekben és biztosítóknál a tavalyi 45 helyett elérheti a 60-70 százalékot is. Most is tipikus díjalakító tényező a tulajdonos életkora, lakhelye, és hogy mennyi ideje vezet autót. Az alapdíjakat nagyon sok körülmény alakítja, idén hat társaság ad kedvezményt a kármentesség után is.
Zámodics Tamással, egy biztosító által kárfelvétellel megbízott szakemberrel találkoztunk munka közben az egerszegi Autó Fatérnál.
- Sok a baleset, nekem évente legalább száz kárfelvételem akad, sok kollégának még több. Ezt a Cliót hátulról utolérte egy Golf. Szemre nem látszik olyan nagynak a baj, de ránézésre totálkárosnak fogják minősíteni a biztosítónál. Gyorsan összejön a totálkár, főleg, mióta lecsökkent a használt autók ára - említette a szakember kárfelvételezés közben.
Mint Haraszti Zsolttól, a Netrisk biztosítási alkusz vezetőjétől megtudtuk, az internetes díjkalkulátoruk látogatottsága az autós társadalom hatalmas aktivitását mutatja.
- Tavaly a honlapunk látogatottsága a legnagyobb forgalmú napon 60 ezer volt. Most már hétfőn megduplázódott ez a szám. A díjkalkulátort eddig mintegy 290 ezer autós használta, ennyien számolták ki a 2010-es kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjukat, és még csak az első hét közepén járunk. Tavaly az egész kampány alatt egymillióan tették ezt meg, most az első néhány nap alatt megközelítettük a tavalyi díjszámítások közel 30 százalékát - érzékeltette az idei biztosítási aktivitást.
Az említett díjkalkulátor a 290 ezer díjszámításból 231 ezer esetben azt mutatta, hogy az érdeklődők jelenlegi biztosítójánál van kedvezőbb lehetőség. Mint Haraszti Zsolt elmondta, biztosítóváltás esetén az eddig kiszámított átlagos nettó megtakarítás 12610 forintot mutat, vagyis számításuk szerint az autósok 80 százalékának megéri váltani.
A biztosítási szakember szerint az idei kampányban újdonság, hogy a korábbi évekhez képest nem az újonnan piacra lépő, kevésbé ismert, így kisebb bizalmat élvező, s kisebb tőkeerejű biztosítók kínálják a korábbinál vonzóbb kgfb-díjakat. Ebben most elsősorban a piacon régóta jelen levő, nagy társaságok járnak élen, úgy tűnik, nagymértékben változtattak korábbi stratégiájukon. A szakember viccesen megjegyezte, az idei biztosítási kampány fő jellemzőjét úgy lehetne összefoglalni, hogy a birodalom visszavág .
- Tavaly a kampány időszaka alatt megkötött szerződések átlagos biztosítási díja 31 ezer forint volt, idén ez 25-26 ezer forint lesz, most 20 százalékkal olcsóbban lehet biztosítást kötni. Ezért sokan fognak biztosítót váltani, ebből a szermpontból mindenképpen rekordot várunk idén. A jelenlegi számaink azt mutatják, reális az 1 milliós biztosítóváltás - közölte.
A kampányban megcélzott biztosítási piac közel 4 millió gépjárműből és tulajdonosaikból áll, akiknek kötelező felelősségbiztosítása van. A gépjármű-felelősségbiztosítások éves díjbevétele Magyarországon közel 130 milliárd forint. Ebből igyekszik minél nagyobb részt kiszakítani magának 14 biztosítótársaság.
Persze, mint Haraszti Zsolt megjegyezte, amikor arról van szó, hogy idén kedvezőbbek a díjak, az csak azokra vonatkozik, akik biztosítót váltanak, vagy a réginél újrakötnek. Egyébként a jelenlegi biztosításuk fog automatikusan meghosszabbodni.
Forrás: Hajdu Péter
Zalaihirlap.hu |
|
| Hír röviden |
2009-11-05 23:47:24 |
|
| KGFB-2010 - Újrakötni vagy maradni? |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-03 09:29:22 |
|
|
Kötelező biztosítás: Egyre hűtlenebbek az autósok |
Kötelező biztosítás :Egyre hűtlenebbek az autósok
Míg tavaly csupán az autósok negyede tervezte, hogy összeveti a piaci szereplők kötelező tarifáit és kedvezőbb ajánlat esetén lecseréli meglévő biztosítását, az idei kampányban már tízből négyen kaphatók a hűtlenkedésre,
Az utolsónak mondott idei kötelező kampány nemcsak a biztosítókat, de az autósokat is megmozgatja. A GfK Hungária felmérése szerint rendkívüli mértékben nőtt azoknak az aránya, akik a kampány ideje alatt utánanéznek az egyes biztosítók kínálatának, és kedvező lehetőségek esetén akár váltani hajlandóak.
Míg tavaly az érintettek valamivel kevesebb, mint negyede tervezte, hogy kedvezőbb lehetőség esetén biztosítót vált, addig idén az ügyfelek több mint 41 százaléka válaszolta azt, hogy részletesen utána néz majd az egyes szolgáltatók ajánlatának. Az, hogy végül hányan döntenek a biztosítóváltás mellett, természetesen nagyban függ majd attól, hogy a szolgáltatók ajánlatai mennyiben különböznek majd egymástól, azaz mennyit lehet majd megtakarítani egy-egy jól sikerült átszerződéssel.
A biztosítóváltással kapcsolatban aktívan érdeklődő gépjármű tulajdonosok 41 százalékos aránya már egy elég széleskörű társadalmi reprezentáltságot jelent, így a demográfiai adatokban sincsenek komoly eltérések. Mégis érdemes kiemelni, hogy a férfiak, a középkorúak, illetve az érettségivel rendelkezők körében a legmagasabb a váltással kapcsolatos érdeklődők aránya - mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.
A legtöbben az internetről tájékozódnak. Az összes érdeklődő kétharmada ezt az információforrást is segítségül fogja hívni döntésének meghozatalához. A váltást tervezők negyede az újságokban elhelyezett tarifatáblázatokat is szívesen átvizsgálja majd, de komoly rohamra számíthatnak a biztosítási üzletkötők és alkuszok is.
Forrás: nol.hu |
|
| Hír röviden |
2009-11-03 09:29:22 |
|
| Kötelező biztosítás: Egyre hűtlenebbek az autósok |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-02 08:50:16 |
|
|
Autósok tömege vált biztosítót |
Autósok tömege vált biztosítót
Már tízezernél is többen váltottak biztosítót a kötelezõ-kampányban és ezek csak az egyik alkusz cég adatai. Az RTL Híradó által megkérdezett társaság internetes díj kalkulátorán egyetlen hétvége alatt is rengetegen számolták ki a jövõ évi biztosítási díjakat és 80 százalékuk talált kedvezõbb ajánlatot a mostaninál.
Percenként nagyon sokan kattintanak az internetes díj kalkulátorra. Hétfõ délig már több mint 12 ezren váltottak a segítségével biztosítót. A klikkelõk 80 százaléka ugyanis kapott jobb ajánlatot a mostaninál. Haraszti Zsolt, a Netrisk ügyvezetõje azt mondta, hogy a tavalyi 31 ezer forintos átlagdíjakhoz képest idén 25-26 ezer forintra csökkentek a megkötött szerzõdések átlagos díja. Ez csaknem 20 százalékos díjcsökkenést jelent az ügyfeleknek.
Az autósok december elsején éjfélig gondolkodhatnak, addig van idejük felmondani a jelenlegi kötelezõjüket. Az újat pedig december 31-ig kell megkötniük.
Hamarosan több szabály is változik: 2010-tõl 30 helyett 60 nap után szûnik meg a biztosítás, ha valaki nem fizeti, és ezután sem veszíti el a bónuszfokozatát. 2011-tõl pedig a köbcenti helyett a teljesítmény lesz a díjszámítás alapja. |
|
| Hír röviden |
2009-11-02 08:50:16 |
|
| Autósok tömege vált biztosítót |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-11-01 09:20:34 |
|
|
Ötödével csökkent a kötelező átlagdíja |
Ötödével csökkent a kötelező átlagdíja - fej-fej mellett a nagybiztosítók
Óriási az érdeklődés, már több mint négyezren váltottak kötelező biztosítást a Netrisken
A nagybiztosítók diktálják a tempót a pénteken indult kötelező biztosítási kampányban. A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon végzett első 71 ezer díjszámítás alapján az ügyfelek 81 százaléka talál jelenlegi kötelező biztosításánál kedvezőbb ajánlatot. A most kötött szerződések átlagdíja a múlt évi 31 ezerről 25 ezer forintra esett, ami csaknem 20 százalékos árcsökkenést jelent. Csak az számolhat ugyanakkor olcsóbb kötelező biztosítással, aki vált - a tétlen autósok tarifája még emelkedhet is 2010-ben.
Óriási az érdeklődés a kötelező biztosítási kampányban: a Netrisk.hu biztosítási portálon már szombaton több mint 70 ezer díjszámítás történt, a Netrisken biztosítást váltók száma pedig vasárnap reggelre meghaladta a négyezret. (A Netrisk.hu az on-line biztosításközvetítők között az idén is elsőként indult, szombat estig ezért egyedül a Netrisken volt lehetőség a 2010-es kötelező biztosítások átkötésére.)
A díjszámítások alapján az idei rendkívüli árversenyben nincs egyértelmű favorit. A biztosítók díjait a Netrisk.hu-n összehasonlító autósok legtöbbször az Aegont, az Uniqát, a Köbét, az Allianzot és a Genertelt találják az első helyen. Az eddig legjobb Aegon a lekérdezések csaknem 16 százalékában adja a legkedvezőbb árat, míg az Uniqa az esetek 14,4, a Köbe 12, az Allianz 11,4, a Genertel pedig 10,4 százalékában végez az első helyen.
Miután a legjobb árakat kínáló öt társaságból négy multinacionális háttérrel rendelkezik, a megkötött biztosítások esetében is hasonló arányokra lehetne számítani, még abban az esetben is, ha az ügyfelek az idén az árnál fontosabbnak tartják a választott biztosítók megkérdőjelezhetetlen tőkehátterét. Mégis, az átszerződések statisztikáját nézve jóval egyenlőtlenebb az eloszlás: az áraival negyedik Allianzot választja ugyanis az ügyfelek csaknem 25 százaléka, vagyis minden negyedik autós. Míg az Aegon vagy az Uniqa „csak” 14, illetve 16 százalékban részesül az új kötésekből. A Köbe esetében a leginkább drámai a különbség, hiszen bár az esetek 12 százalékában az egyesület kínálja a legkedvezőbb árat, csupán az ügyfelek 3,7 százaléka köti meg itt 2010-es kötelező biztosítását.
A Netrisk.hu forgalma az első napon ismét túlszárnyalta az előző évit, az érdeklődés tehát óriási. (Tavaly novemberben a becslések szerint mintegy 650 ezer autós váltott kötelező biztosítást, ebből 163 ezer – azaz minden negyedik - a Netrisk.hu-t választotta.) Az érdeklődők ráadásul a díjszámítások 81 százalékában találnak az eddiginél kedvezőbb kötelező biztosítást. Az átlagos megtakarítás 13 890 forint. A több mint 60 féle kedvezményből a gyermekkedvezményt, a kampány- és az on-line kedvezményt tudják a legtöbben igénybe venni.
Az eddigi, több mint négyezer új szerződés átlagdíja jóval alacsonyabb, mint a múlt évben volt: az akkori 31 ezer forintról 25 ezerre, vagyis mintegy 20 százalékkal csökkent. Ám ezek a kedvező árak csak azoknak jelentenek majd megtakarítást, akik új szerződést kötnek a kampányban, míg a váltani nem hajlandó autósok stagnáló, vagy kissé emelkedő kötelező biztosítási díjra számíthatnak 2010-ben.

 |
|
| Hír röviden |
2009-11-01 09:20:34 |
|
| Ötödével csökkent a kötelező átlagdíja |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-10-31 09:59:12 |
|
|
Soha nem látott árverseny, csaknem 60 féle kedvezmény az utolsó kötelező kampányban! |
Soha nem látott árverseny, csaknem 60 féle kedvezmény az utolsó kötelező kampányban!
Netrisk.hu gyorsjelentés
Tovább csökkenő alapdíjak, csaknem 60 féle kedvezmény, akár 70 százalékos árengedmény – a biztosítók mindent beleadtak az idei, utolsó kötelező biztosítási kampányba. A díjakat összehasonlítani az idén még nehezebb, hiszen leginkább az egyéni kedvezmények határozzák meg, kinek hol érdemes új kötelező biztosítást kötnie. A legtöbb autósnak ugyanakkor megéri váltani, különösen most, hiszen a kedvezmények egy része csak az idei kampányban érvényes – derül ki a piacvezető Netrisk.hu biztosításközvetítő portál elemzéséből.
A Netrisk.hu piacvezető biztosításközvetítő portálon várhatóan ma estétől már összehasonlíthatóak és meg is köthetőek a 2010. évi kötelező biztosítások. Eddig nem látott árversennyel indul az idei, utolsónak mondott kampány, melynek köszönhetően a legtöbb autósnak érdemes lesz új szerződést kötnie novemberben. A biztosítók közötti versenyt ráadásul immár második éve nem a kis piaci szereplők, hanem a legnagyobb biztosítótársaságok diktálják. Többségük csökkentette vagy szinten tartja díjait a múlt évhez képest és ezzel együtt az alapdíjra adható kedvezmények számát és mértékét is jelentősen emelték a társaságok.
A biztosítók szeretnék megmozgatni, biztosítóváltásra bírni azokat az autósokat is, akik az elmúlt években nem váltottak. Ezért a csaknem 60 féle kedvezmény között több biztosítónál is találunk olyan kedvezményszorzót, melyre kifejezetten a régóta egy biztosítónál kitartott ügyfelek jogosultak, amennyiben most a biztosítóváltás mellett döntenek.
Az egyes biztosítótársaságokat külön is szemügyre véve, a tavalyi KGFB kampány nagy nyertese, az Allianz 2010-ben is folytatja az offenzívát. A bevált 2009-es tarifastruktúráját és díjszintjét alapvetően megtartotta, azon lényegében csak „finomhangolást” végzet. Az új ügyfelek megszerzése érdekében ugyanakkor a tavalyi 30 százalékról 33 százalékra emelte a kampánykedvezményt, melyre a novemberben váltó ügyfelek automatikusan jogosultak lesznek.
A két éve debütált MKB Biztosító is nagyobb szeletet készül harapni a KGFB tortából, mint egy éve. A 2010-re meghirdetett tarifáiban az alapdíjak nem emelkedtek, sőt, néhány autómárka esetében - VW, TOYOTA, SKODA, MAZDA – még csökkentek is. Ugyanakkor a kedvezmények száma és mértéke is nőtt. A maximálisan adható kedvezmény 30 százalékról 40-re emelkedik. Az MKB is bevezeti 2010-re a kármentességi, online és az e-mail cím kedvezményeket.
A KÖBE 8 százalékkal növelte alapdíjait, ami a bónusz fokozatban előre lépő ügyfeleknek 3-4 százalékos áremelést jelent. Ugyanakkor a novemberben átszerződőknek adott szezonális árengedmény már önmagában 20 százalék, amit további jelentős kedvezményekkel fejelhetünk meg: 15 százalék jár a gyereket nevelő szülőknek, 10 százalék a közszolgálati dolgozóknak, további 15 százalék pedig a kármentes ügyfeleknek. Így összességében akár 60 százalékos (!) díjkedvezmény is elérhető.
Aki amúgy semmilyen kedvezményre nem lenne jogosult, még mindig választhatja a „Tudatos Vezetők” 10 százalékos kedvezményét, abban az esetben, ha vállalja, hogy a szerződés időtartama alatt minden hónapban egyszer belép a KÖBE baleset-megelőzési oldalára. Csak a kampány- és a Tudatos Vezetők kedvezmény együtt 30 százalékos díjkedvezményt jelent az alapdíjból 2010-re.
A K&H számításunk szerint átlagosan 14 százalékkal emelte a személygépjárművek alapdíját, a szórás viszont nagy: a drágulás gépjármű kategóriától függően 3-tól 23 százalékig terjed. A kedvezmények köre és mértéke ugyanakkor itt is nőtt. Kérdéses, hogy ezzel együtt a biztosító tarifái versenyképesek-e a konkurens ajánlatokhoz mérten.
Az UNIQA az elmúlt két évben nem tartozott a „nyertes” biztosítók közé, most viszont újra ringbe szállt. Kampánykedvezmény címen akár 25 százalékos árengedményt is nyújt új ügyfeleinek, de a díjat casco együttkötési-, közszolgálati-, díjfizetési kedvezményekkel is tovább lehet mérsékelni. A maximális kedvezmény az Uniqa esetében is elérheti akár a 60 százalékot. Sőt, kivételes esetben a 60 százalékon felül további kármentességi kedvezményt kaphatnak a vidéki, 29 évesnél idősebb, bonuszos ügyfelek - a kedvezményekkel csökkentett díj 25 százalékának erejéig, ami az alapdíjra számolva már 70 százalékos (!) árengedményt jelent.
A Genertel a korábbi díjstruktúra és kedvezményrendszer fenntartása mellett 4-7 százalékkal tovább csökkentette alapdíjait, és emelte az igénybe vehető kármentességi kedvezményt.
A Groupama-Garancia is díjat csökkentett, a korábbi kedvezmények viszont lényegében megmaradtak. A tarifapolitika egyértelműen a nagyobb piaci részesedés megszerzését célozza.
Az AEGON már most igyekezett igazodni ahhoz a kormányrendelethez, mely 2011-től kötelezően előírja a biztosítóknak, hogy a jelenlegi hengerűrtartalom szerinti besorolásról KW alapúra módosítsák a tarifarendszerüket. A társaság ezért már a 2010-es díjszabásában bevezette a KW szerinti differenciálást. Az Aegon a 35-44 éves korosztályt célozza meg. Újdonság a piacon, hogy a társaság már azért is ad árengedményt új ügyfelének, ha az más biztosítónál korábban casco szerződést kötött.
A tavaly, alacsony díjakkal indult Wabard továbbra is a 26-65 éves korosztályt célozza meg díjaival. Ugyanakkor a társaság az általános trenddel szemben valamelyest emelt alaptarifáin, és az elérhető maximális kedvezményt is 25 százalékra mérsékelte az előző évi 30 százalékról.
Összességében elmondható, hogy az idén novemberben ismét olcsóbb lesz a kötelező, mint az év bármely más szakában. Sőt, jobb feltételekkel lehet új szerződést kötni, mint a korábbi években. Az utolsó kampány nyilvánvalóan stratégiai jelentőségű minden biztosítótársaság számára, hiszen a következő években az év végi hajrá nélkül akár az ügyfelek mobilitása is alább hagyhat. Így idővel a biztosítási díjak is lassan felfelé kúszhatnak majd az elmúlt évek látványos árzuhanásait követően.

 |
|
| Hír röviden |
2009-10-31 09:59:12 |
|
| Soha nem látott árverseny, csaknem 60 féle kedvezmény az utolsó kötelező kampányban! |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-10-30 17:42:26 |
|
|
*KGFB-2010* Idén is elsőként indult a Netrisk.hu! |
KGFB-2010Idén is elsőként indult a Netrisk.hu!
Soha nem látott árverseny, csaknem 60 féle kedvezmény az utolsó kötelező kampányban!
A 2010-es kötelező biztosítási tarifák közzétételének napján, ismét elsőként indult el a Netrisk.hu 2010-es kgfb kalkulátora. A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portál ügyfelei így már a kampány első napjától összehasonlíthatják az összes biztosító ajánlatát, és meg is köthetik jövő évi kötelező biztosításukat.
Az idei kampány soha nem látott árversenyt hozott. Tovább csökkentek a kgfb alapdíjak, miközben a biztosítók csaknem 60 féle kedvezménnyel álltak elő. A legmagasabb szezonális árengedmény eléri a 70 százalékot.
A díjakat összehasonlítani az idén még nehezebb, hiszen leginkább az egyéni kedvezmények határozzák meg, kinek hol érdemes új kötelező biztosítást kötnie. A legtöbb autósnak ugyanakkor megéri váltani, különösen most, hiszen a kedvezmények egy része csak az idei kampányban érvényes.
A biztosítók közötti versenyt immár második éve nem a kis piaci szereplők, hanem a legnagyobb biztosítótársaságok diktálják. Többségük csökkentette vagy szinten tartja díjait a múlt évhez képest és ezzel együtt az alapdíjra adható kedvezmények számát és mértékét is jelentősen emelték a társaságok.
A biztosítók szeretnék megmozgatni, biztosítóváltásra bírni azokat az autósokat is, akik az elmúlt években nem váltottak. Ezért a csaknem 60 féle kedvezmény között több biztosítónál is találunk olyan kedvezményszorzót, melyre kifejezetten a régóta egy biztosítónál kitartott ügyfelek jogosultak, amennyiben most a biztosítóváltás mellett döntenek.
Összességében elmondható, hogy az idén novemberben ismét olcsóbb lesz a kötelező, mint az év bármely más szakában. Sőt, jobb feltételekkel lehet új szerződést kötni, mint a korábbi években. Az utolsó kampány nyilvánvalóan stratégiai jelentőségű minden biztosítótársaság számára, hiszen a következő években az év végi hajrá nélkül akár az ügyfelek mobilitása is alább hagyhat. Így idővel a biztosítási díjak is lassan felfelé kúszhatnak majd az elmúlt évek látványos árzuhanásait követően |
|
| Hír röviden |
2009-10-30 17:42:26 |
|
| *KGFB-2010* Idén is elsőként indult a Netrisk.hu! |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-10-29 09:35:42 |
|
|
A biztosítók pénteken teszik közzé kgfb tarifáikat |
A biztosítók pénteken teszik közzé kgfb tarifáikat
Pénteken teszi közzé tizennégy biztosító a 2010-re vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit, a járműtulajdonosok december 31-ig köthetnek új biztosítást.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtöki közleménye szerint az ügyfelek december 1-jéig mondhatják fel régi szerződésüket, ellenkező esetben automatikusan az addigi szerződésük él tovább. Az új biztosítás megkötésére december 31-ig van mód, igaz, ezt a legtöbben a korábbi szerződés felmondásával párhuzamosan már novemberben megteszik. Az új szerződés első díjrészletét az új szabályozás szerint legkésőbb március 1-jéig kell befizetni.
A kampány során a 14 biztosító közül egy társaság, a Wabard nem köthet új szerződéseket, mivel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2009. szeptember 25-től visszavonásig felfüggesztette a Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), casco és hazai, illetve nemzetközi közúti árufuvarozók felelősségbiztosítási termékeinek terjesztését. A határozat ugyanakkor nem befolyásolja a már megkötött szerződéseket.
A tapasztalatok szerint a legtöbben az utolsó napokban váltanak - idézik a közleményben Papp Lajost, az FBAMSZ elnökét, aki szerint a most induló kampány csak a régi szabályok alkalmazása miatt nevezhető utolsónak. Az autósok 85-90 százaléka jövőre is novemberben fog dönteni a következő évi kötelezőjéről, és az aktuális autóvásárlási statisztikákból kiindulva legalább 5-6 évig változatlan marad a kampány hevessége.
2010. január elsején lép hatályba a kgfb törvény, így az idei lesz az utolsó klasszikus kampány. A jövő évtől ugyanis a szerződések már nem az év első napjától az utolsóig élnek, hanem a megkötésük napja lesz az évforduló. Ez azonban csak azokra vonatkozik, akik 2010-ben vásárolnak gépjárművet.
A független alkuszok szövetsége szerint a néhány, már most bevezetett újdonság egyértelműen ügyfélbarát változtatás: a kártörténeti igazolás beszerzéséig a biztosítók az ügyfél által jelzett bónusz-fokozat alapján kötnek majd szerződést. Az autósokat pedig csak március 1-jét követően büntethetik a rendőrök, ha nincs befizetve a biztosításuk, ezzel talán az idén végre elmarad a "hagyományos csekkmizéria".
További, elsősorban cégeket érintő változás, hogy minimum öt autó esetében lehet csak flottakedvezményt alkalmazni, és azt is csak abban az esetben, ha az üzemben tartó valamennyi autó esetében ugyanaz a jogi személy.
Az FBAMSZ közleménye szerint az autósok kétharmada alkusz segítségével vált, így a kötelező kampányban az idén is kulcsszerepet játszanak a független alkuszok, különösen a bárhonnan elérhető internetes szolgáltatást kínáló biztosításközvetítők.
MTI/Menedzsment Fórum |
|
| Hír röviden |
2009-10-29 09:35:42 |
|
| A biztosítók pénteken teszik közzé kgfb tarifáikat |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-10-28 09:07:06 |
|
|
Változik a kötelező biztosítás, figyel a felügyelet |
Változik a kötelező biztosítás, figyel a felügyelet
Az idei lesz az utolsó kampány a régi szabályok szerint
Az idei lesz az utolsó, teljes egészében az év utolsó két hónapjára koncentrálódó kgfb-kampány. Januártól változnak a szabályok: a kötelező biztosítás egyéves érvényességét nem január első napjától, hanem a megkötés időpontjától számolják majd.
Pénteken elstartol az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány. Az átváltási időszak most utoljára a korábbiaknak megfelelően alakul: 14 biztosító november 1-jéig meghirdeti jövő évi díjaikat, azok az ügyfelek pedig, akik biztosítót akarnak váltani vagy addigi szolgáltatójukkal kötnének új megállapodást, november végéig mondhatják fel szerződésüket. Az új biztosítást az év utolsó napjáig lehet megkötni, mivel a biztosítási időszak jelenleg a naptári évhez igazodik, vagyis az év első napjától az utolsóig tart. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki idén év közben vásárolt autót (vagy motort), annak akkortól érvényes a biztosítása az év utolsó napjáig.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fokozott figyelemmel kíséri a biztosítók október 30-án meghirdetendő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit, és megalapozatlannak tűnő díjajánlat esetén megteszi a szükséges lépéseket – jelentették be kedden délelőtt.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete – a korábbi évekhez hasonlóan – az átszerződési időszakban és azt követően is kiemelten felügyeli majd a piaci szereplők lépéseit.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező járművek száma 2008 végén 3,9 millió volt Magyarországon, közülük 2,6 millió személyautó. Az állomány a 2007-es évhez képest összességében 3,4 százalékkal növekedett. Elsősorban a 1150-3000 cm3 közötti személygépkocsik, a 350 cm3 feletti motorkerékpárok és a 2 tonnánál kisebb tehergépkocsik száma növekedett. A biztosítók közül ötnek 90 százalék feletti, személyautókból álló kgfb-állománya van, másoknál a többiekhez képest jóval magasabb a tehergépkocsik aránya.
A kármentes ügyfelek már 2002-ben elérhették a legmagasabb, bónusz 10-es (B10) díjbesorolási kategóriát. A 2008 decemberi adatok szerint a teljes személyautó-állomány mintegy 35 százaléka B10-es, mintegy 23 százaléka A0-as bónuszfokozatú volt, míg a maluszos járművek aránya minimális (1,6 százalék). E mutatók részben a biztosítói nyilvántartások korábbi hibái, részben a piacszerzés miatt nem pontosan tükrözik az elmúlt másfél évtized változásait. A felügyelet fokozott ellenőrzései elősegítik a rendszer szabályos működését és a valós állapot kialakítását.
A kgfb-üzletág bruttó díjbevétele 2008-ban az állomány növekedése ellenére csökkent, s mintegy 129,5 milliárd forint volt. 2008-ban az egy szerződésre jutó díj 5,9 százalékkal csökkent 2007-hez képest (35 254 forintról 33 177 forintra), aminek egyik oka, hogy az állományban az alacsonyabb díjú járművek száma nőtt. 2008-ban nőtt az egy kárra jutó kárfelhasználás is (2,2 százalék), eközben csökkent a kárgyakoriság. 2008-ban az egy kárra jutó kárfelhasználás 488502 forint volt. A tavalyi kárgyakoriság (tárgyévi károk száma/átlagos állomány db) 4 százalék volt, a korábbi évekhez képest kedvezőbben alakult, s ez európai viszonylatban is jónak mondható. A veszélyközösség szempontjából a „legrosszabbak” a trolibuszok, a vontatók és a 80 férőhelynél nagyobb buszok. A személyautóknál a kárgyakoriság arányosan növekszik a motor térfogatának nagyságával.
A magyar piacon általában és az Európai Unió tagállamainak többségében is a kgfb veszteséges üzletágnak számít. A hazai biztosítók eredményét tekintve jelentős javulás kezdődött 2005-től. A piac tavalyi 14 (MÁV ÁBE nélküli) szereplője közül 7 ért el nyereséget az üzletágban, akadt példa azonban a bruttó díjra vetítve 40 százalékosnál nagyobb veszteségre is.
2009 I. félévében a felügyelethez érkező biztosítási panaszok 53 százaléka (711 eset) volt kgfb-vel kapcsolatos panasz. A panaszok zöménél a biztosító vagy a biztosításközvetítő ügyviteli vagy eljárási hibáját kifogásolták.
Az elmúlt években a felügyelet több, a piac biztonságos működését elősegítő lépést tett, az ellenőrzéseken, határozatokon túlmenően ajánlás, vezetői körlevél, módszertani útmutató kiadásával. A felügyelet fokozott figyelemmel kíséri a biztosítók 2009. október 30-án meghirdetendő kgfb-tarifáit, megalapozatlannak tűnő díjajánlat esetén a hatóság azonnal megteszi a szükséges lépéseket. |
|
| Hír röviden |
2009-10-28 09:07:06 |
|
| Változik a kötelező biztosítás, figyel a felügyelet |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-10-16 14:07:06 |
|
|
PSZÁF: Új szabályok, fokozott felügyelés a kötelező gépjármű-biztosítás piacán |
PSZÁF: Új szabályok, fokozott felügyelés a kötelező gépjármű-biztosítás piacán
Idén október végétől még a régi feltételekkel válthatnak a kötelező gépjármű-biztosítási piacon átszerződni akarók, 2010. január 1-jétől ugyanakkor új szabályok lépnek életbe – jelentette be Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ) közösen tartott sajtótájékoztatón. Az elmúlt hónapban a „kötelező” piacán megtett intézkedések után a Felügyelet a továbbiakban is fokozott figyelemmel gondoskodik az ügyfelek biztonságáról.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződésüket váltani akaró ügyfelek 2009. október 30-án induló „átszerződési” időszakban a jelenlegi, régi feltételekkel mondhatják fel biztosítási szerződésüket és köthetnek újat egy másik biztosítónál. Ez azt jelenti, hogy 2010-re vonatkozóan a biztosítóknak az eddig megszokott módon, október 30-ig kell meghirdetniük díjtarifájukat (egyebek közt 2 országos napilapban), a váltani akaró ügyfelek november 30-ig mondhatják föl biztosítási szerződésüket régi biztosítójuknál és december 31-ig kell új KGFB-t kötniük valamelyik új biztosítónál.
2010. január 1-jétől új KGFB törvény lép életbe, s váltja fel a piac eddigi működését szabályozó kormányrendeletet. Az új jogszabály jelentős változásokat hoz a piacon az ügyfeleknek, például a biztosítókkal való szerződések felmondásának időpontjára (átszerződésre) vonatkozóan. Az eddigi automatikus naptári (december 31-i) évfordulót a szerződéskötés időpontjáról számított egy éves évforduló váltja föl(aki például 2010. május 5-én köt új KGFB szerződést, az legközelebb nem 2011. január 1-jétől, hanem 2011. május 5-én szerződhet át új biztosítóhoz). A szerződéses évforduló változását jövőre még csak a 2010-ben év közben KGFB szerződést kötő új üzembentartók tapasztalják majd.
A jelenlegi ügyfeleknek a megszokott naptári évfordulót csak akkor váltja föl a szerződéses évforduló, ha év közben például eladják járművüket és újat vesznek, amihez új KGFB szerződést kell kötni. Továbbra is megmarad az a szabály, hogy a biztosítók előző év október 30-ig hirdetik meg a következő évre vonatkozó tarifákat. Az ügyfél KGFB szerződésére mindig az a díjtarifa lesz érvényes, amelyik a tartam kezdőnapján érvényben van.
A Felügyelet arra számít, hogy 2010-re is jelentős számú ügyfél kezdeményezheti átszerződését valamely másik biztosítóhoz. Tavaly év végén, a 2009-es időszakra vonatkozóan egyébként mintegy 780 ezer KGFB-ügyfélszerződést mondtak fel az ügyfelek és kötöttek át másik biztosítóhoz. A Felügyelet várakozása szerint – a gazdaság állapotától, ezen belül az új járműeladások dinamikájától függően – az ügyfelek döntő többsége 4-5 év múlva állhat át a naptári helyett a szerződéses KGFB évfordulóra. Ekkorra tehát fokozatosan csitulni fog a naptári év végi KGFB kampány, hiszen egyre több ügyfélnek lesz év közben szerződéses évfordulója.
Azoknak, akik nem akarnak váltani, semmit sem kell tenniük, szerződésük eddigi biztosítójuknál az új rendszerre való áttérés nyomán is érvényben marad. Változatlan marad ugyanis az a szabály, hogy a KGFB szerződések határozatlan ideig érvényesek, nem egy évre szólnak.
Új KGFB törvény: változások sora
Az eddigi naptári évforduló helyett az ügyfél a szerződéskötéstől számítva 1 év (365 nap) után mondhatja fel és kötheti meg más biztosítónál – ha akarja – KGFB-szerződését. Az ügyfél meglévő biztosítója a szerződés lejárta előtt 50 nappal köteles írásban (a szerződő hozzájárulása esetén elektronikusan) tájékoztatni az ügyfelet a következő időszak biztosítási díjáról. Az ügyfél – ha úgy dönt – a szerződéses évfordulót legalább 30 nappal megelőzően mondhatja föl biztosítását.
Kiépül egy, a tényleges károkozásokat az eddiginél pontosabban számon tartó központi kárnyilvántartási rendszer is. A kárnyilvántartás feladatait a biztosítók által üzemeltetett Információs Központ látja el. A kártörténeti adatokat e központ adja át a biztosítónak (a kártörténeti adatok beszerzése, kárrendezési ügyek ellátása céljából), illetve a MABISZ Kártalanítási Számla részére (károk kezelése és rendezése céljából). A szerződésekkel kapcsolatos változásokat (megkötés, megszűnés, megújítás, káresemény) a biztosítónak 15 napon belül elektronikusan közölnie kell a kárnyilvántartó szervvel.
A bónusz-malusz rendszer fennmarad, az egyik legjelentősebb változás, hogy a biztosító ezen túl az üzemben tartó által tett nyilatkozat alapján is azonnal a kedvezőbb bónuszfokozatba sorolhatja az ügyfelet, nem kell őt a kártörténeti igazolás megérkeztéig A00-ás fokozatban tartani.
Az üzembentartónak a gépjármű forgalomból kivonása, tulajdonjog átruházása, üzembentartó változása stb. esetén csak az okmányirodát kell értesítenie, a biztosító felé – a járműnyilvántartásban nem szereplő gépkocsikat leszámítva – ezen túl nincs bejelentési kötelezettsége. A járműnyilvántartásban szereplő gépjárművel kapcsolatos e változásokról (amelyek érintik a biztosítási szerződést) a biztosító a kötvénynyilvántartásból fog értesülni. A biztosítónak – a díj nem fizetéssel történő megszűnés kivételével – a szerződés megszűnésének tényéről és a szerződés bónusz-malusz besorolásáról a megszűnést követő 30 napon belül írásban kell tájékoztatnia az üzembentartót. A díj nem fizetéssel történő megszűnés esetén ez 15 nap.
Létrejön egy, a MABISZ által kezelt KGFB garanciaalap a jövőben esetleg fizetésképtelenné váló biztosítók helyetti helytállás céljára, melyet a biztosítók töltenek fel.
A KGFB szerződéseknél ezen túl a szerződő fél alapesetben nem a tulajdonos, hanem az üzemben tartó (így tehát alacsony díjú vidéki rokonok tulajdonosként való feltüntetésével például nem spórolható meg így többé KGFB díj). Csak ha nincs üzembentartó, akkor a tulajdonos a szerződésre kötelezett személy. De határozatlan időtartamú szerződést nem kell újra kötni amiatt, hogy azt tulajdonos kötötte, de más az üzembentartó. Újra kell kötni viszont a szerződést akkor, ha az üzembentartó vagy a tulajdonos személyében változás áll be.
A károkozónak (biztosított) a káreseményt annak bekövetkezte után 5 munkanapon belül, a károsultnak 30 munkanapon belül jelentenie kell a biztosítónak. A biztosító a kárrendezéshez szükséges dokumentumok benyújtásától számított 15 napon belül, dokumentumok hiányában 3 hónapon belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni, vagy indokolni, hogy a felelősséget miért nem ismeri el. A kárrendezési eljárás elhúzódása esetén a biztosítónak egyre nagyobb késedelmi kamatot kell fizetnie, s erről is tájékoztatnia kell az ügyfelet.
Az ügyfél díj nem fizetése esetén a biztosító részéről a legvégső türelmi időt (amíg nem szűnik meg a szerződés) az esedékességtől számított 60 napban állapították meg. Ebből 30 nap után a biztosító írásban felszólítást küld a díjfizetésre. A díjhátralékos időszakra a biztosító késedelmi kamatot számíthat föl. A díj nem fizetés miatti szerződések törléséről a biztosító 15 napon belül értesíti az üzemben tartót.
A díj nem fizetés időszakára utólagosan (várhatóan magas mértékű) fedezetlenségi díjat kell fizetni annál a biztosítónál, ahol az üzemben tartó ezt követően szerződik. A fedezetlenségi díjat a Kártalanítási Számla (KSZ) kezelője, a MABISZ Gépjármű Kárrendezési Iroda minden év október 30-ig hirdeti meg. A biztosítással nem rendelkezőnek 5 napon belül jelentenie kell az általa okozott kárt a KSZ-nek.
A flotta ezen túl minimum 5 járműből áll és csak egyetlen – egyéni vállalkozó, jogi személyiségű vagy anélküli gazdasági társaság, tehát nem magánszemély – üzemben tartója lehet (így tehát nem állhat össze például több kis cég járműparkja egy flottává). Noha idén ez nem kötelező, a Felügyelet vezetői körlevélben szólította föl a biztosítókat: az átláthatóság, korrekt díjfeltételek érdekében már 2010-re is az új törvényi feltételekkel hirdessék meg flottadíjaikat.
A biztosító személyi sérülésekre vonatkozó helytállási kötelezettsége egy kárnál maximum 1,6 milliárd forintra nő. Ittas, jogosítvány nélküli vezetővel szemben a biztosító 1,5 millió forintig érvényesíthet követelést, a jármű elhanyagolt műszaki állapota miatt kárnál az üzemben tartótól követelhető összeg 750 ezer forintra nő.
A segédmotoros kerékpárok és a quad-ok (négykerekű segédmotoros terepkerékpárok) is kötelesek KGFB-t kötni.
Fokozott felügyelés a KGFB „átállási időszakában”
Az elmúlt hónapokban a KGFB-piacon megtett felügyeleti intézkedések – egy biztosító KGFB termékterjesztésének felfüggesztése, egy másik állomány-átruházásának engedélyezése – jelzik: a Felügyelet folyamatosan, határozottan fellép a piac biztonságos működése érdekében. A Felügyelet a továbbiakban is hasonlóan jár el. A 2010-es évre egyébként egy új, KGFB-t kínáló biztosító indul el a piacon.
A Felügyelet a 2010. évre (2009. október 30-án) meghirdetett díjtarifákat azonnal ellenőrzi, ha jogszabálysértést tapasztal, intézkedik. A törvényi változásokhoz igazodva a Felügyelet átdolgozza a KGFB kapcsán eddig megjelentett ajánlását, vezetői körleveleit. Folyamatban van jelenleg egy témavizsgálat is, amelyben a Felügyelet azt tekinti át a KGFB-piac valamennyi szereplőjénél: hogyan kezelik a személyi sérüléses károkat, illetve miképp alkalmazták a PSZÁF Felügyeleti Tanácsa 8/2006. sz. ajánlását a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alapján érvényesített kárigények kárrendezésének – és ahhoz kapcsolódóan a kgfb állománykezelésének – feltételeiről. A Felügyelet a vizsgálat eredményei alapján várhatóan még az idén ajánlás kiadását tervezi a – gyakorta jelentős összegű – személyi sérüléses KGFB-károk kezeléséről.
A Felügyelet mától fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányt indít, hogy az ügyfelek megismerhessék a KGFB-vel kapcsolatos jelenlegi tudnivalókat és a változásokat. A Felügyelet honlapján (Fókuszban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás) megjelentett tájékoztatókkal, a piaci szereplőkhöz, érdekképviseletekhez, 100 ezer példányban eljuttatandó rövid ismertető brosúrákkal, sajtóközleményekkel és akciókkal hívja fel a figyelmet az új tudnivalókra.
Budapest, 2009. október 16.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete |
|
| Hír röviden |
2009-10-16 14:07:06 |
|
| PSZÁF: Új szabályok, fokozott felügyelés a kötelező gépjármű-biztosítás piacán |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-10-16 09:14:52 |
|
|
Kötelező biztosítások: jön az utolsó roham |
Kötelező biztosítások: jön az utolsó roham
Az utolsó hagyományos kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány indul november elsején.
A múlt évihez hasonló, közel nyolcszázezer átkötés várható az idén novemberben és decemberben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de az év végi váltás a törvény januári hatályba lépésével négy-öt év alatt leépül - idézte Varga Csabát, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatóját az MTI.
A felügyelet témavizsgálatot indít, amelyben a személyi sérüléses károkat figyeli az autós biztosítóknál, és a november 30-án meghirdetendő jövő évi tarifák mögötti számításokat is ellenőrzi ebből a szempontból - fűzte hozzá a főigazgató a pénteki sajtótájékoztatón. Aki jövőre köt kgfb-szerződést, annak a szerződéskötés napjától számít az egy év, amikor átválthat másik biztosítóra, és nem január 1. lesz a fordulónap, mint jelenleg. A meglévő biztosítás a fordulónapot 50 nappal megelőzően mondható fel.
A jelenlegi kormányrendeletet felváltó törvény létrehozza a garancia alapot, amely a csődbe jutott biztosítók után fizet. Nem titok, hogy a MÁV ÁBE után maradt problémák miatt született meg a garancia alap, bár legtöbb pénzügyi területen eddig is működött ilyen - mondta a Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára.
A bonus-malus besorolási tábla változatlan marad, de lesz két változás is ezen a területen jövő év első napjától. A biztosítót váltó üzemben tartó bemondása alapján sorolja be az új biztosító az ügyfelét, míg jelenleg a váltáskor A00 fokozatba kerül. Természetesen a bemondást ellenőrzi a biztosító. A másik újdonság az, hogy akinek díjnemfizetéssel szűnik meg a kgfb-je, az nem veszti el a megszerzett bonuszát.
Szintén újdonság, hogy nem az első díj beérkeztével, hanem az ajánlat átvételével kezdődik a biztosító kockázatviselése. A versennyel kapcsolatban pedig Trunkó Barnabás elmondta, hogy a törvény megengedi, de nem teszi kötelezővé a késedelmes fizetés utáni kamatszedést. Emmellett a biztosítók vállalhatnak aktív kárrendezést is. Ekkor a saját kgfb-biztosító rendezi a kárt, majd az számol el a kárt okozó biztosítójával. A törvény eredeti változatában ez kötelező elemként szerepelt, de a parlamenti tárgyalás során kikerült a szövegből. |
|
| Hír röviden |
2009-10-16 09:14:52 |
|
| Kötelező biztosítások: jön az utolsó roham |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-10-09 11:25:48 |
|
|
Kötelező biztosítás: változik a rendszer |
Kötelező biztosítás: változik a rendszer
Jövőre még az autó hengerűrtartalma, viszont 2011-től már a motor teljesítménye alapján kell a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb) fizetni, a bonus-malus besorolás lényege viszont változatlan marad - az ezekről szóló két pénzügyminiszteri rendelet a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
A teljesítmény alapú besorolást az indokolja, hogy egyre kisebb hengerűrtartalommal tudják a motorok ugyanazt a teljesítményt nyújtani, a nagyobb teljesítmény pedig - rendszerint - nagyobb veszéllyel, és így több kárral is jár.
A parlament az idén nyáron fogadta el a kgfb törvényt, amely jövő év első napjától váltja fel az addig hatályos, 2004-ben született kormányrendeletet. Így magasabb - törvényi - szintre kerül a kgfb szabályozása, viszont a törvény a részletszabályok meghozatalát a pénzügyminiszterre bízza. A most megjelent egyik rendelet a gépjármű kategóriákat határozza meg. A pénzügyminiszteri rendelet két táblázatot is tartalmaz, az egyiket jövőre, a másikat azt követően kell alkalmazni. A jövő évi besorolás megegyezik az eddigivel, vagyis a kgfb szempontjából a személyautókat és a motorkerékpárokat a motorjaik hengerűrtartalma alapján kell besorolni.
Személyautónál - ugyan úgy, mint eddig - a 850 köbcenti alatti, a 851-1150 köbcenti közti, az 1151-1500 köbcentiig, az 1501-2000, a 2001-3000 köbcenti, illetve az efölötti hengerűrtartalmú kocsit képeznek egy-egy kategóriát. Értelemszerűen minél nagyobb a hengerek térfogata, annál többet kell fizetni. A motorkerékpároknál a 150 köbcenti alatti, a 151-350 köbcenti közti, és az ennél nagyobb motorok adnak egy-egy besorolási kategóriát.
Miután e hónap végén a biztosítóknak meg kell jelentetniük a jövő évi tarifáikat, most már nem lenne idejük arra, hogy a motorok teljesítménye alapján határozzák meg a díjakat, 2011-től ugyan is ez a jellemző lesz a kgfb-besorolás alapja. A módosítás indoka az, hogy egyre kisebb űrtartalommal lehet ugyanazt a teljesítményt nyújtani. Például a legújabb motorú kocsik már 70 kW - mintegy 100 lóerő - feletti teljesítményt produkálnak 1400 köbcentis motorokkal, míg korábban ehhez legalább 1600 köbcenti kellett.
A teljesítmény alapú besorolás kategóriái a személyautóknál: 37 kW alatt, 38-50, 51-70, 71-100, 101-180 kW, illetve e teljesítmény felett. A motorkerékpároknál az eddigi 3 besorolási kategóriából 4 lesz, ezek: 12 kW alatt, 13-35, 36-70 kW, illetve e felett. A tehergépkocsiknál a megengedett össztömeg tolódik feljebb. Az N1 kategóriánál a 2 tonna 3,5 tonnára, az N2 2-6 tonnája 3,5-12 tonnára, míg a 6 tonna feletti N3 kategória 12 tonna felettire módosul 2011-től.
A bonus-malus besorolás táblázata változatlan maradt, tehát 10 bonus és 4 malus fokozatból áll. A bonus fokozatokat ugyanúgy rontják le az okozott károk, mint jelenleg is teszik. Továbbra is 9 hónapig kell biztosítottnak lenni ahhoz, hogy a kármentesség egy fokozattal emelje a bonus-t. Aki eladja a kocsiját és két éven belül újat vásárol, az továbbviszi a korábbi besorolását. Jelenleg a bonus-malus besorolást a korábbi naptári év eseményei határozzák meg. Miután a biztosítási törvény nem december 31-et, hanem a kocsi vásárlásának a napját határozza meg biztosítási évfordulóként, így a megfigyelési időszak is ehhez a terminushoz kötődik. |
|
| Hír röviden |
2009-10-09 11:25:48 |
|
| Kötelező biztosítás: változik a rendszer |
| hír bővebben |
| Hír röviden |
2009-09-24 14:46:03 |
|
|
PSZÁF: Tájékoztató a Wabard Biztosító Zrt. termékterjesztésének felfüggesztéséről |
PSZÁF: Tájékoztató a Wabard Biztosító Zrt. termékterjesztésének felfüggesztéséről
A határozat a biztosítónál lefolytatott vizsgálat, illetve a Felügyelet rendelkezésére bocsátott adatok alapján született meg.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) mai határozatában 2009. szeptember 25-től visszavonásig felfüggesztette a Wabard Biztosító Zrt. (Wabard) kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), casco és hazai, illetve nemzetközi közúti árufuvarozók felelősségbiztosítási termékeinek terjesztését. A határozat a biztosítónál lefolytatott vizsgálat, illetve a Felügyelet rendelkezésére bocsátott adatok alapján született meg.
A felfüggesztés nem érinti a meglévő szerződéses állományt: ezek esetében a Wabardnak változatlanul teljesítenie kell biztosítási kötelezettségeit. A biztosító 2009. szeptember 24-e után tett ajánlatot azonban már nem fogadhat el, s újabb flottajárműveket sem biztosíthat. A Felügyelet a biztosító vezérigazgatójának 500 ezer forint személyi bírság megfizetését is előírta.
A Felügyelet kötelezte a biztosítót a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési rendszer megerősítésére 2009. december 31-ig. A határozat szerint szükség van a teljes szabályozási rendszer módosítására, a szabályzatok közötti összhang megteremtésére és a felelősségi körök tisztázására. A szabályzatok elkészültét követő 3 hónap folyamatos működés után azokat és az azoknak megfelelő munkafolyamatokat egy független, biztosítási minősítéssel rendelkező könyvvizsgáló céggel kell ellenőriztetni, s az audit eredményeit meg kell küldeni a Felügyeletnek.
A Wabardnak folyamatos működést biztosító nyilvántartási, adatfeldolgozási és –szolgáltatási rendszert kell kiépítenie, kiemelten a kgfb-szerződésekhez kötődő tájékoztatási kötelezettségeinek teljesítéséhez. A biztosítónak valamennyi termékére a jogszabályoknak megfelelő, a kgfb-konstrukciókra pedig a biztosításmatematikai elvekkel is összhangban álló díjkalkulációt kell készítenie.
A Felügyelet kötelezéseket írt elő a Wabard számára a kgfb-szerződések díjhalasztásra vonatkozó rendelkezések, a díjfizetési kötelezettségek szerződésben való rögzítésére, illetve a szerződéses feltételek és az ügyfél-tájékoztatók közötti összhang hiányossága miatti problémák megszüntetésére is, 2009. december 31-i határidővel. Szükség van arra is, hogy a biztosító belső ellenőrzési rendszerét a továbbiakban a jogszabályoknak megfelelően, a felügyelő bizottság szakmai irányításával végezze, illetve valamennyi – így az eszközök értékelésére és a flottaállomány adatainak dokumentáltságára vonatkozó bizonylatolási – eljárásában feleljen meg a számviteli jogszabályoknak.
Budapest, 2009. szeptember 24.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete |
|
| Hír röviden |
2009-09-24 14:46:03 |
|
| PSZÁF: Tájékoztató a Wabard Biztosító Zrt. termékterjesztésének felfüggesztéséről |
| hír bővebben |
|
|
|